katolikus egyház

Vatikáni vizsgálatot kezdeményezett a gyermekzaklatási ügyek miatt a lengyel egyház feje

Wojciech Polak érsek az ügyek eltussolását vizsgáltatná ki.

Király András
külföld

Elhalasztják az Eucharisztikus Kongresszust

Pedig a magyar kormány már több mint 30 milliárdot áldozott rá.

Czinkóczi Sándor
vallás

„Ez a járvány éppen arra mutatott rá, hogy nincsenek különbségek és határok a szenvedésben”

Ferenc pápa szerint a vírusnál is nagyobb veszéllyel fenyeget a válság nyomában járó közömbösség és önzés.

Urfi Péter
vallás

Rendhagyó szertartásokkal telt a virágvasárnap az egész világon

Ferenc pápa az üres Szent Péter-bazilikában arról beszélt, hogy az élet értelme a szolgálatban rejlik.

Urfi Péter
vallás

Erdő Péter bíboros felmentést adott a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól

Derült ki vasárnap délután.

Herczeg Márk
vallás

Újabb kétmilliárd forint jut a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megrendezésére

Már eddig is 30 milliárd forint körül járt az az összeg, amit a katolikus esemény szervezésére adott az állam.

Horváth Bence
POLITIKA

Rómában bezárják a katolikus templomokat

Ott nem cél, hogy a nagyobb templomokban lehetőleg tartsanak gyakrabban szentmisét, istentiszteletet.

Horváth Bence
külföld

Ilyen se volt még: a Miniszterelnökség egyik épületében avatott kápolnát Erdő Péter

Ereklyéket is őriznek majd az államtitkárságon kialakított szent térben.

Urfi Péter
vallás

Ferenc pápa nem tartja meg szokásos vasárnapi beszédét a Szent Péter téren

Így akarják elkerülni, hogy nagy tömeg gyűljön össze a gyorsan terjedő olaszországi koronajárvány idején. Itthon is óvintézkedéseket tesz a katolikus egyház.

Urfi Péter
vallás

A Magyar Kurír még aznap este törölte cikkét az egyházi iskolák tanárainak állásfoglalásáról

A katolikus püspöki kar hírportálján azóta se jelent meg más tudósítás ezernél is több pedagógus kiállásáról.

Urfi Péter
Média

A gyulaferhérvári katolikus érsekség elítélte a gyergyóditrói migránsellenes diskurzust

Jakubinyi György nyugalmazott érsek szerint a gyergyóditrói segédlelkész egy olyan konfliktus középpontjába keveredett, ami meghaladja kompetenciáit és ami nem egyezik az egyház álláspontjával.

Horváth Bence
külföld

Bocsánatot kért Ferenc pápa, amiért rácsapott egy nő kezére

Elvesztette a türelmét.

Czinkóczi Sándor
vallás

Erdő Péter szerint a templomba betérő embernek éreznie kell, hogy nem egy műsorra ül be

Hanem egy közösség életébe kapcsolódik bele.

Czinkóczi Sándor
vallás

Ez nem az évtized nagy drámája, csak két színész jutalomjátéka

A két pápa csodálatos alaphelyzetből indul, és úgy tud beszélni a katolikus egyház nagy botrányairól, hogy közben vonzó marad a hívőknek is. De ennek ára van.

Urfi Péter
FILM

Antal atya története: harminc év hallgatás

Évtizedeken és egyházmegyéken átívelő történet arról, hogyan kezelte az egyház egy pap molesztálási ügyeit. Ahogy elkezdtünk kérdezősködni, úgy jöttek az újabb és újabb fordulatok, de a feloldozásra még várni kell.  

Urfi Péter
vallás