katolikus egyház

Nem lesznek nyilvános misék az Esztergom-Budapesti és az Egri Főegyházmegyében

A püspöki konferencia délelőtt még úgy döntött, folytatódhatnak a nyilvános misék.

Szász Zsófi
járvány

Mehetnek tovább a nyilvános misék a katolikus templomokban

A járvány miatti veszélyhelyzetben különösen fontosnak tartják, hogy maradjon hely a lelki feltöltődésre.

Czinkóczi Sándor
vallás

Akár tízezer áldozata is lehetett a gyerekmolesztáló papoknak Franciaországban

Ez még a katolikus egyházi vizsgálatok között is nagyon magas szám.

Urfi Péter
vallás

Koronavírusban elhunyt Snell György püspök, a Szent Jobb őre

71 éves volt.

Urfi Péter
GYÁSZ

Néhány éve szavaink sem voltak rá, de az áldozatok Magyarországon is megtörték a hallgatást

Nem volt olyan régen, amikor a gyerekmolesztálási ügyekkel kapcsolatban a teljes tagadás volt nálunk az egyházi álláspont. Mostanra egyre több sztoriról tudunk, és egy áldozat arccal és névvel is előállt. Podcast Urfi Péterrel, aki évek óta ír egy cikksorozatot a témában.

plankog, Urfi Péter
podcast

Ferenc pápa felszólította a mianmari hadsereget, hogy térjen vissza a demokrácia útjára

A katolikus egyház vezetője 2017-ben járt Mianmarban. Márciusban Irakba utazik.

Herczeg Márk
vallás

Történelmi: mostantól női titkárhelyettese is van a katolikus püspöki szinódusnak

Nathalie Becquart az első nő ebben a pozícióban.

Szurovecz Illés
egyház

Felelős magyar egyházi vezetők hogyan juthattak arra, hogy egy áldozat elnémítása a legjobb megoldás?

Ezt a kérdést tette fel Feledy Botond, a jezsuita szakkollégium volt rektora, miután egy pap által molesztált férfinak kellett bíróság elé állnia a katolikus elöljárók feljelentései miatt.

Urfi Péter
vallás

Ferenc pápa is megkapta a második dózist

A katolikus egyház 84 éves vezetője így már védettnek számít.

Herczeg Márk
vallás

Egy Trump nevű német férfi nyíltan árul az interneten „legális LSD-t”

A berlini férfi egy LSD-hez hasonló dizájnerdroggal kerülte meg a törvényt. A célja, hogy annyi profitot termeljen, hogy be tudja perelni a katolikus egyházat.

Herczeg Márk
külföld

Vezetőszáron vitték el egy pap áldozatát, az ünnepi mise végéig nem engedték ki

Erdő Péterék megkérték a rendőrfőkapitányt: „akadályozza meg”, hogy a molesztált férfi „megzavarjon” szentmiséket. Úgy alakult, hogy az illető az augusztus 20-ai ceremónia egészét bezárva töltötte.

Urfi Péter
vallás

Mintegy kilencezer „törvénytelen gyerek” vesztette életét egyházi anyaotthonokban a múlt század Írországában

Hat éven keresztül készült független jelentés mutatja be, milyen szörnyűségek történtek a házasságon kívül teherbe esett lányanyák számára létrehozott intézményekben.

Neuberger Eszter
egyház

Ferenc pápa: Erkölcsi kötelesség a védőoltás

A katolikus egyház vezetője már előjegyeztette magát az oltásra.

Herczeg Márk
vallás

A katolikus egyház szerint még nem jelenti az abortusz támogatását, ha valaki beoltatja magát koronavírus ellen

Több gyártó is magzati sejteket használt a vakcinához, de elismerik, hogy a mostani helyzetben, nincs jobb megoldás.

Czinkóczi Sándor
vallás

Ferenc pápa: A migráció csak azoknak a fejében jelent fenyegetést a kereszténységre, akik hasznot húznak ennek hangoztatásából

A pápa a karantén idején könyvet írt arról, hogy miért jutott válságba a világunk, és milyen kiutak képzelhetőek el. Az Álmodjunk együtt személyes történetek és a modern kapitalizmus meg a populizmusok kritikájának elegye, és most magyarul is megjelent.

Horváth Bence
könyv