katolikus egyház

Rászorulókkal ebédelt a pápa, a populizmust és a politikai haszonszerzést bírálta

Ferenc pápa szerint a populizmus elnyomja az emberek valódi szükségleteit.

Solti Hanna
egyház

Ferenc pápa: Valahányszor felelős pozícióba kerül egy nő a Vatikánban, javulni kezdenek a dolgok

„Nem az történt, hogy Isten megteremtette a férfit, aztán adott neki egy ölebet, hogy legyen mivel játszania.”

Szurovecz Illés
egyház

Egy katolikus pap kettős élete

A döntés című dokumentumfilm egy magyar katolikus pap életét mutatja be, akinek titokban felesége és három gyereke van.

Fődi Kitti
FILM

Útmutató papoknak és híveknek: hogyan (ne) beszéljünk az egyházi visszaélésekről?

Szigorúan egyházi források alapján, 3 + 1 pontban mondjuk el a lényeget, illetve a jó híreket.

Urfi Péter
egyház

„Felbecsülhetetlen szolgálatot tesz mind az áldozatoknak, mind a magyar kereszténységnek”

Teológus és gyermekvédelmi szakértő ajánlja az egyházi visszaélésekről szóló új Makrót.

444.hu
szolgálati közlemény

Minden püspöknek elküldtük a Makró kéziratát, itt vannak a reakciók

Sokan várják a magyar katolikus egyház vezetőinek iránymutatását, értelmezését az egyházon belüli szexuális visszaélésekről, ezért mindannyiuknak lehetőséget biztosítottunk a megszólalásra.

Urfi Péter
egyház

Már rendelhető az egyházi visszaélésekről szóló Makró

„Erre a dialógusra égető szüksége van mindannyiunknak, egyháziaknak és nem egyháziaknak, de leginkább az áldozatoknak és a potenciális áldozatoknak” - írja ajánlójában egy szerzetes.

444.hu
szolgálati közlemény

Isten háta mögött – Elkészült az új Makró

A magyar újságírásban ritka vállalkozás Urfi Péter sorozata a katolikus egyház gyerekmolesztálási ügyeiről. Nyomtatott magazinunk teljesen új részeket is tartalmaz, de az is kiderül, mi lett a korábban feltárt ügyek szereplőivel.

444.hu
szolgálati közlemény

A katolikus püspökök is tisztában vannak pedagógusaik „nehéz helyzetével”

A 14 ezer pedagógusért felelős katolikus egyház vezetői ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a törvényeket be kell tartani.

Urfi Péter
oktatás

Ferenc pápa boldoggá avatta I. János Pált, az utolsó olasz pápát

Albino Luciani 1978-ban 33 napig vezette az egyházat.

Herczeg Márk
vallás

Milliós sérelemdíjat kellene fizetnie az áldozatnak, mert jelentette a zaklatását az egyháznak

A szerzetest az egyházi vizsgálat elítélte és felfüggesztette a diákjai molesztálása miatt. Ennek ellenére Árpád atya egyiküket beperelte rágalmazásért. Első fokon nyert.

Urfi Péter
egyház

Az alkotmánybíró, a pszichológus és a gyermekjogi szakértő bemegy a templomba, azt mondja az egyik

Gyermekjogok és kereszténység címmel jelent meg Lux Ágnes könyve, a bemutatón sokat meg lehetett tudni a katolikus egyház működéséről és a gyermekvédelemhez való viszonyáról.

Urfi Péter
gyermekvédelem

Megtiltották az amerikai Képviselőház elnökének, hogy misén áldozzon

Nancy Pelosit abortuszpárti véleménye megváltoztatására akarja rábírni San Francisco érseke.

Miklósi Gábor
POLITIKA

Pető Attila: „Tisztelt Bíróság! Semmit nem csinálnék másképp”

Egy pap áldozatából bűnös lett első fokon az a férfi, akit gyerekkorában éveken keresztül molesztáltak. Ott voltunk a tárgyaláson, ahol kiderült, hogy zaklatásnak minősül az, ahogy Attila információhoz akart jutni a saját ügyéről.

Kaufmann Balázs, Urfi Péter
video

Kerekesszékkel ment egy találkozóra Ferenc pápa

A kiújult térdfájása miatt az orvosai tanácsoltak el a gyaloglástól.

Herczeg Márk
vallás