Egy eretnek elmélet, avagy miért Amerikából indulnak ki a gyerekek és nők kárára elkövetett szexuális visszaélések elleni mozgalmak.
Zaklatás miatt bűnösnek mondta ki a bíróság Pető Attilát, akit tizenhárom éves korában molesztált egy pap, majd két egyházi vezető jelentette fel, mert túl sokszor érdeklődött az ügyéről.
Német László belgrádi érsek nagyon máshogy beszél, mint ahogy azt magyarországi egyházi vezetőktől megszoktuk.
Az emeritus pápát csütörtökön temetik el.
És kiderült az is, hogy hamarosan megjelenik Benedek személyi titkárának könyve, benne a Vatikánban tapasztalt sötét manőverekről is.
Több tízezer gyászolót várnak, mielőtt csütörtökön végső nyugalomra helyezik a volt egyházfőt.
Ferenc pápa vezeti majd a szertartást
Joseph Ratzinger kora vezető teológusa volt, aki nehezen birkózott meg a világegyház gyakorlati irányításával. Lemondásának ténye és módja megváltoztatta azt, ahogyan a pápaságról gondolkodunk.
A 95 éves férfi állapota hirtelen „romlott az életkora miatt”.
Ferenc pápa mindenkit arra kér, hogy imádkozzon érte.
Karácsonyi beszédében verbális és lelki erőszakról, nyomásgyakorlásról, hatalommal való visszaélésről is szó volt.
Másodjára a Telex újságíróját már azzal akarták lerázni, hogy a kormányfő magánprogramon van, holott a testőrei, a sajtófőnöke és a videós stábja is kísérte Orbánt a katolikus misére.
Görföl Tibor katolikus teológus és Urfi Péter kollégánk beszélgettek a Szemlélek keresztény portál meghívására.
A háború februári kezdete óta Ferenc pápa egyre erőteljesebben ítéli el az Ukrajnát ért orosz agressziót.
A közösségi oldalakon az egyház híreit, eseményeit, közleményeit találják meg a látogatók, de lelki útravalókkal is hirdetik majd az evangéliumot.