katolikus egyház

Hoffmann Rózsa segítségével indított gyerekvédelmi képzést a katolikus egyház

A püspöki kar szeretné, ha a jövőben minden katolikus iskolából elvégezné valaki a Pázmány kétéves kurzusát.

Urfi Péter
vallás

Csőd fenyegeti az amerikai katolikus egyházmegyéket a pedofil papok miatt indított perek után

Áttört a hallgatás gátja az Egyesült Államokban: több ezer új ügy és több milliárd dolláros kártérítés várhat a katolikus egyházra.

Horváth Bence
külföld

A firenzei bazilika papja letiltotta a Requiemet

Állítólag azért nem engedi a hagyományok szerint eljátszani Mozart klasszikusát, mert az szabadkőműves volt.

Urfi Péter
vallás

A Kúria szerint tűrniük kell a katolikusoknak, ha „abortusztabletta” feliratú tasakból adják az „ostyát”

Legalábbis, ha ezzel a katolikus egyház abortuszügyi véleménye ellen tiltakoznak, ahogy 2016-ban Budapesten tették.

Szurovecz Illés
vallás

Összefogtak egy pap áldozatai, és elérték, amit eddig senki

François Ozon filmje egyszerre szól a magukért kiálló bántalmazottak nehézségeiről és a katolikus püspökök felelősségéről.

Urfi Péter
FILM

Kampányoló fideszesek lepték el a templomokat

A vallási helyszínek és szereplők talán minden korábbinál látványosabb szerepet kapnak az önkormányzati választás hajrájában.

Urfi Péter
POLITIKA

Mostantól a katolikus egyházmegyék honlapjain is lehet jelenteni a szexuális visszaéléseket

Ferenc pápa törvényben kötelezte erre a világ minden püspökségét. Nyilvánosságra hozták a gyerekvédelmi irányelveiket is.

Urfi Péter
vallás

A fideszes polgármesterre való szavazásra buzdít a józsefvárosi plébános

Egy nappal azután, hogy kiderült, hogyan beszélt arról Kövér László, hogy a lelkészek és a plébánosok felelőssége az, hogy a hívek megfelelő irányba szavazzanak.

Horváth Bence
POLITIKA

Szabadtéri misét szerveznek a Margitszigetre

A Szabadság hídon tartott szertartás ezreket mozgatott meg, ezt szeretnék folytatni.

Urfi Péter
vallás

Harminc év börtönre ítéltek egy gyermeket éveken át zaklató katolikus papot

Arthur Perrault Marokkóba menekült a vádak elől, de kiadták.

Király András
külföld

Ferenc pápa szerint vannak egyházon belüli ellenfelei, akik rámosolyognak, miközben hátba szúrják

A pápa először beszélt ennyire nyíltan a belső ellenfeleiről, akik szerinte egyházszakadást akarnak elérni.

Horváth Bence
vallás

Magyar püspökök a gyerekmolesztálásról: „Az elkövetők helyett bocsánatot kérünk”

Ez az első alkalom, hogy magyar egyházi vezetők megkövetik az áldozatokat.

Urfi Péter
vallás

Válasz Online: még mindig gyerekekkel foglalkozik a papi rendből kizárt egykori plébános

A lap megkapta azokat a dokumentumokat és információkat, amelyeket más újságírók hosszú ideje hiába kérnek. Új részletek derültek ki A. történetéről is.

Urfi Péter
vallás

A választások előtt rászóltak Beer Miklós püspökre, hogy fogja be a száját

Keresztény szabadság.

Czinkóczi Sándor
vallás

Ferenc pápa kinevezte Beer Miklós utódját, és érsekké léptette elő Udvardy Györgyöt

A gyerekmolesztálási ügyek vitatott kezeléséről ismert Udvardy György lesz a Veszprémi Főegyházmegye vezetője.

Urfi Péter
vallás