Ferenc pápa példátlan lépéssel nyilvánosságra hozta a Vatikán belső iratait Theodore McCarrick tetteinek eltussolásáról.
Frédéric Martel jobban beleásta magát a Vatikán titkos életébe, mint bárki előtte. Interjúnkban a legutóbbi négy pápából kettőről állítja, hogy homoszexuális.
Magyarul is megjelent a könyv, amely példátlan mennyiségű kutatás után feltárta a homoszexualitás meghatározó jelenlétét a katolikus főpapok között. A jelenség okai és következményei jóval túlmutatnak Rómán.
New Orleansban történt az eset, egy járókelő hívta rájuk a rendőröket.
A bíboros szerint a járvány nem szoktatta le az embereket az imádságról és a templomba való betérésről.
A Sant'Egidio Közösség olyan, 18 hónapos programban fogja gondját viselni az érintetteknek, amiben „a családok és a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők, köztük a kísérő nélküli gyerekek élveznek elsőbbséget”.
Osztie Zoltán épp arról beszélt, hogy itt már nem lehet szelídnek lenni.
Hodász András két éve tartott egy TEDx előadást, amelynek mondatai egész máshogy csengenek most, amikor abba kell hagynia a nyilvános szereplést.
A botrány miatt apostoli kormányzót nevezett ki a nyugat-lengyelországi, Kalisz központú egyházmegye élére.
Mármint nem az a pap, akit szexuális zaklatással vádoltak meg, hanem az, aki ezt jelentette.
K. Dániel kamaszkori szerelmét és fidelitasos karrierjét hagyta maga mögött, amikor papnövendéknek állt. A kalocsai érsektől kért segítséget, amikor már nem bírta tovább egyik elöljárója szerinte erőszakos közeledését. De hiába számolt be a szexuális zaklatásról, a megvádolt István atya ma is aktív pap.
Ha ez a modell elterjedne, megváltoztatná a katolikus hitéletet.
Az ezt vizsgáló független biztosság elnöke azt mondta, az elmúlt 70 évben a szexuális bántalmazók száma a francia egyházon belül több mint 1500.
A harangok nem szólnak, bejutni csak meghívóval és jelszóval lehet.
De az óvintézkedéseket be kell tartani, áldozni csak kézbe lehet, perselyezni csak a végén.