katonák

Mégiscsak részt vett a Fidesz pártalapítványa az évértékelő szervezésében

Eddig azt mondták, azért lehettek ott a katonák egyenruhában, mert Orbán Viktor évértékelője nem pártesemény.

Szurovecz Illés
politika

A Honvédelmi Minisztérium szerint Orbán évértékelője nem pártrendezvény volt

Szerintük ez „kormányzati évértékelő” volt, ezért lehettek ott egyenruhás tábornokok. Németh Szilárd szerint pedig az eseményt „egy valódi civilszervezet rendezte”.

Herczeg Márk
POLITIKA

Amerika 3000 katonát küld Szaúd-Arábiába

A katonák mellett katonai eszközöket, elsősorban Patriot-rakétákat és egy THAAD rakétavédelmi rendszert is küldenek a királyságba.

Herczeg Márk
külföld

A Reuters szerint orosz katonák érkeztek Caracasba

Csaknem 100 katona és 35 tonnányi ismeretlen rakomány érkezett a polgárháború szélén egyensúlyozó Venezuelába egy orosz katonai támaszpontról.

Sarkadi Zsolt
külföld

Elgázoltak 6 francia katonát Párizsban

Az autó sofőrje elmenekült, keresik.

Sarkadi Zsolt
külföld

Páncélossal mentek hamburgerért a belga katonák

Sarkadi Zsolt
külföld

Szijjártó Péter még több magyar katonát akar küldeni Irakba

A kormány azt javasolja a parlamentnek, hogy szavazza meg a megerősített magyar részvételt a terrorellenes harcban.

anarki
POLITIKA

Orosz katonák tűntek fel egy egyiptomi légibázison

Valószínűleg a líbiai polgárháborúban akarják segíteni Moszkva szövetségesét.

Sarkadi Zsolt
külföld

Plusz kerítésre van pénz, de arra nincs, hogy a határvédők ne összetákolt bódékban szolgáljanak

26 milliárd megy a duplakerítésre.

Haszán Zoltán
határ

Az erdélyi büszke bevonulásoktól a mocsáron át a hadisírokig

Önfeledt masírozás a visszafoglalt területeken, bolondozás a fronton, majd egyre több sár, mocsár, sebesült és halott. A Fortepan egy katonatiszt fantasztikus fotónaplóját publikálta 1940-1942 ből.

Haszán Zoltán
történelem

Felborult egy katonai terepjáró az M0-son

4 katona megsérült, tart a helyszínelés. A környéken torlódnak a járművek.

Sarkadi Zsolt
közlekedés

Az olasz hadsereg kész beavatkozni Líbiában

Most küldenek egy 50 fős speciális egységet, a következő lépés 3000 katona bevetése.

Sarkadi Zsolt
külföld

Rengeteg francia jelentkezik a hadseregbe a párizsi terrortámadások óta

A légierőnél is megháromszorozódott az érdeklődés.

Sarkadi Zsolt
külföld

A bolt ajtajában állt, összeverték az izraeli katonák

A B'Tselem emberjogi szervezet hozta nyilvánosságra a brutális és indokolatlan verésről a videót.

Botos Tamás
külföld

Először vettek részt női katonák a kínai győzelmi parádén

Sarkadi Zsolt
külföld