Két év alatt fejenként 126 millió forinttal gyarapodtak a tulajdonosok.
A szavazók közel 90 százaléka ellenezte a kavicsbányát.
Már csak egy engedélyt kell beszerezniük.
Az önkormányzat szerint szabályellenes és környezetkárosító hatású a bővítés.
Az indoklás szerint a bánya körüli munkálatok során „az erdők jelentős méretű igénybevételére kerül sor”, a bánya csak „megfelelő térmértékű önerős erdőtelepítés esetén engedélyezhető”.
Előbb a polgármester állt fel, majd a testület is feloszlatta magát, miután helyi civilek népszavazást kezdeményeztek.
A helyiek hevesen tiltakoznak, sokadszorra is. A közbeszerzéseken jól szereplő beruházó szerint nem lesz bánya, csak technikai okokból kell kutatni és fúrni a kiszemelt területen.
Úgy tűnt, sikerült megállítani az erős kormánypárti hátszéllel érkezett céget, karácsony előtt három nappal mégis megkapták rá a környezetvédelmi engedélyt.
A helyiek nagy többséggel szavaztak a bányanyitás ellen.