kecskemét

Majdnem elütöttek két gyereket egy kecskeméti zebrán

Az esetről a rendőrség videót is közölt, a sofőrt 5 hónapra eltiltották a járművezetéstől.

Albert Ákos
közlekedés

Felfüggesztették Kecskeméten a Mercedes-gyár bővítését

Az Index értesülését a Daimler stuttgarti központja megerősítette.

Boros Juli
gazdaság

Minden tanár felmondott a kecskeméti Waldorf-iskolában az igazgatóváltás után

És már több mint 30 gyereket vettek ki az intézményből.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Kecskeméten is együtt indul az ellenzék az önkormányzati választáson

Hamarosan jöhet a hivatalos bejelentés is.

Sarkadi Zsolt
politika

Börtönigazgató feleségének dolgoznak a kecskeméti parkettás VIP-börtön lakói

Ha börtönbe mennél, a kecskeméti II-es ajánljuk.

Tbg
gazdaság

Nem találja a rendőrség a férfit, akinek áthajtott a lábán egy kecskeméti busz, miután összeveszett a sofőrrel

Elsántított a helyszínről.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Nagyon leromlott a levegőminőség a magas szállópor-koncentráció miatt

Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán és Putnokon veszélyesnek, Budapesten és hét másik városban egészségtelennek minősítették a levegőt. Aki teheti, ne biciklizzen.

Herczeg Márk
Egészségügy

Dudálással zavarták meg, amikor a parkolóban a tejet és a kakaóját keverte össze, bosszúból kiszúrta a másik kerekeit

Megszívta, mert így az is kiderült, hogy a Peugeot-jára egy Audi rendszámát tette.

Herczeg Márk
bűnügy

Buszt próbált lopni egy férfi Kecskeméten, de nem tudta kioldani a kéziféket

Egy biztonsági őrtől kérdezte meg, hogy kell, aki viszont válasz helyett inkább kihívta a rendőröket.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

A megengedett 90 helyett 178 km/órával repesztett egy sportkocsi Kecskemét felé

Még sikerült bemérni. 130 ezer forintos bírsággal díjazták a teljesítményt.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

A kormánymédia első számú ellensége egy 18 éves gimnazista lány lett

Ha az indulat elragadja, ugyanolyan trágár mint Bayer Zsolt, ám úgy tűnik, a központi médiagépezet csak kormányoldalon tűri a szabadszájúságot. Videós összefoglalónk a Nagy Blanka elleni médiarohamról.

Tbg
Média

Gimnazistától ilyen dühös beszédet még nem hallhattunk a Fideszről

Nagy Blanka nem finomkodott, amikor a kecskeméti tüntetésen a kormányról, a túlóratörvényről és Áder Jánosról beszélt.

Herczeg Márk
politika

A sógora azt állította, meghalt autóbalesetben, ehhez képest Bulgáriában fogták el

A 43 éves férfi a gyanú szerint fiktív számlákkal 101 millió forintos költségvetési csalást követett el.

Herczeg Márk
bűnügy

A kecskeméti Kapás családnak végig kellett hallgatnia, ahogy a szomszéd a macskájukra uszítja a harci kutyáját

Végül már csak azt kívánták, legalább a maradványokat tartalmazó zacskót kapnák vissza, hogy a végtisztességet megadhassák a kedvencüknek.

Czinkóczi Sándor
horror

Elütötte, továbbhajtott

Gázolót keres a rendőrség.

Botos Tamás
bűnügy