kecskemét

Egy huszonkilenc évvel ezelőtti emberölés elkövetőit találták meg a kecskeméti rendőrök

1993 őszén nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel öltek meg egy egyedülálló, özvegy nőt a házában, Soltvadkerten.

Mészáros Juli
bűnügy

Véletlenül nyitva hagyta a darut, levágta a vasúti felsővezetéket

A balesetben senki sem sérült meg, a vonatközlekedés viszont több mint 8 órára megbénult.

Benics Márk
baleset

Megnyerte a pert az ellenzéki tanárnő, akit a Facebook-bejegyzése miatt küldtek el

Posztjában többek között az egyenlő bánásmód és a szakmaiság hiányáról, a politikai összefonódásokról írt. Az iskola új, fideszes igazgatója nem kívánta foglalkoztatni.

Benics Márk
belföld

400 milliárd forintos beruházást hajt végre a Mercedes Kecskeméten

Ez az év eddigi legnagyobb bejelentett beruházása a kormány szerint.

Horváth Bence
gazdaság

Kecskeméten és Budapesten is a fideszes jelölt győzött az időközi önkormányzati választáson

8 településen tartottak időközi választást vasárnap.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Fideszes képviselők is keresik a forrást a kecskeméti stadion felújításához

Sokba kerül, hogy újra NB I-es lett a csapat.

Vég Márton
sport

Két autó frontálisan ütközött Kecskemétnél, hárman meghaltak, ketten megsérültek

A baleset a 445-ös út 4-es kilométerénél történt.

Mészáros Juli
baleset

Orbán a kampányzáró után is tartott zárt kampányeseményt, tiltakozók is várták

Kecskemétre ment buzdítani a híveit zárt körben.

Kaufmann Balázs, plankog
POLITIKA

Egy Ukrajna felől érkező légijármű miatt kellett riasztani a Gripeneket

Szlovákiába tartott.

Czinkóczi Sándor
hadsereg
Videó

Vidéken is főleg a Fudan miatt mennek aláírni az emberek

Már csak néhány napja maradt az ellenzéknek a népszavazási aláírásgyűjtésre. Megnéztük Szolnokon, Kecskeméten és Budapesten, hogy mennyire mozgatta meg az embereket a közös ellenzéki kiállás.

Szász Zsófi, Czinkóczi Sándor
video

1 hónapra leáll a kecskeméti Mercedes-gyár, a szünet 1 héttel hamarabb kezdődött, mint ahogy tervezték

A nemzetközi alkatrész-ellátási helyzet egyre fokozódik.

Gazda Albert
gazdaság

Mankóval verték egymást a kofák a kecskeméti piacon

Ugyanazokon a helyeken akartak árulni, ebből keveredett szóváltás.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

A Regőczi István Alapítvány eddig 930, a járvány miatt árván vagy félárván maradt gyerekkel vette fel a kapcsolatot

Herczegh Anita, az államfő felesége bejelentette, hogy az alapítvány eddig 629 gyereket támogatott 140 millió forinttal.

Herczeg Márk
járvány

Meghalt egy ember egy kecskeméti lakástűzben

A panellakás nappalija teljesen kiégett.

Fődi Kitti
belföld

MSZP: Alaptalanok a szavazatvásárlásról szóló állítások

Rágalmazás miatt feljelentik a Momentum kecskeméti jelöltjét.

Szurovecz Illés
POLITIKA