Újabb részletek derültek ki a Budapesti Javítóintézet letartóztatott igazgatójának ügyéről.
Élettársát, aki egy idő után helyettes biztonsági vezetője lett annak a javítóintézetnek, aminek az élén a férfi állt, szintén egy gyermekvédelmi intézményben ismerte meg.
Két nőről van szó, papíron a javítóintézetben vállaltak munkát.
A Tisza Párt elnöke azt írta, a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója az érintett férfi.
Egy hónapra.
A Fővárosi Főügyészség a letartóztatásukat indítványozta.
A kiszolgáltatott helyzetben lévő embereknek kábítószerrel „fizettek”.
Védőfelszerelés nélkül, átfagyva kellett dolgozniuk napi 12-18 órát, fizetést nem kaptak, enni se nagyon, okmányaikat elvették.
A bíróság szerint ezzel rehabilitálta a náci bűnöket.
Erkin Tuniyaz Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterrel és Magyar Leventével, a külügyminisztérium parlamenti államtitkárával is találkozott.
A lányokat külső helyszínen dolgoztatták.
A fizetését is elvette.
Azért, hogy teljesíteni tudják a háborús igényeket.
A 25 éves férfi másokkal „folytatott szexuális cselekmények elvégzésére kényszerítette a lányt.
Napi 10-12 órában dolgoztatta őket, ezért cserébe némi pénzt és kevés ételt adott. Egyikőjük ingatlanját pedig átíratta a lánya nevére, majd eladta azt.