kerényi imre

Európa felzárkózik, már idegen nyelvre fordítják Kerényi Imre szavait

Magyari Péter
érdekes adat

Kulka János még várja Orbán Viktor válaszát

Magyari Péter
kultúra

Lassan kilenc óra és ma még nem buzizott Kerényi Imre

Botos Tamás
POLITIKA

Kerényi nem bírja ki buzizás nélkül

Éppen arra panaszkodott, hogy összemanipulálták a Keresztény Színházak Fesztiválján rögzített hanganyagot, de megint nem bírt magával.

Király András
politika

A végén csak elsült a buzicsont a Katonában

A Katonában a buzilobbi rendesen megizzasztotta a magyar színházi élet teljhatalmú Major Tamását. De most végül elhatárolódott Kerényitől vagy sem? Komédia két felvonásban.

Ács Dániel
színház

VÉGRE! A Fidesz reagált Kerényi Imre buzizására

Hoppál Péter válaszol.

Tbg
politika

Kulka: Orbán határolódjon el nyilvánosan Kerényi Imrétől

Kulka a miniszterelnöki megbízott buzizása miatt írt levelet Orbánnak.

Botos Tamás
POLITIKA

Válaszolt Balog a színművészet rektorának

A miniszter azt írta, hogy hivatalosan nem merült fel a színművészeti bezárása.

Botos Tamás
politika

Kerényi bemutatta a Magyar Krónikát

A sűrűn buzizó Kerényi nem akar bozótharcot, a saját táborból szervezi a stábot. És tényleg kinyitják a pitypangot.

Haszán Zoltán
media

Kerényi Imre szerint a buzilobbit ki kell űzni a színházakból

A Színház és Filmművészeti Egyetemtől elvenné a színészképzést és egy új iskolát hozna létre, akár a Ludovikán belül.

Botos Tamás
KULTÚRA

Keresztény Színházi Fesztivál lesz Budapesten

Dörner György a nyitónapon keresztet állíttat. Egy Kerényi Imre rendezte Szabó Magda-mű mellett Nyirő József Jézusfaragó ember című művét is előadják. A cél hagyományteremtés és keresztényerkölcs-terjesztés.

Herczeg Márk
KULTÚRA

Mit gondolnak, mi lesz a Magyar Krónika első számának fő témája?

Spoilerek a hajtás után.

erdelyip
Média

Orbán Viktor Rejtő Jenő-könyveket ajánlott Kerényi sorozatába

Bővül tovább a Nemzeti Könyvtár, a harmadik körben majd baloldali ellenzékieket is kérdeznek. Most házon belül oldották meg a dolgot.

Horváth Bence
POLITIKA

Szétoltották Kerényit a Magyar Krónika alakulóülésén

Orbán nevetségesnek és gyerekesnek minősítette Kerényi levelét, a többiek is leszólták a kezdeményezést. Így lett lapalakító ülésből kötetlen beszélgetés.

Botos Tamás
POLITIKA

Orbán is kritizálta Kerényi levelét, befektetői pénzekből készül a Magyar Krónika

Indul a Magyar Krónika a Demokrata székházában. Lapalapító értekezlet, Szolidaritás-flashmob és Szanyi Tibor a helyszínen. Élőben követtük az eseményeket.

Horváth Bence
POLITIKA