Elővigyázatosságból a boltok ablakait is bedeszkázták.
Országszerte erőszakos tüntetések vannak napok óta az Egyesült Királyságban olyan közösségi média posztok felhívására, amelyekből egy szó sem igaz.
Axel Rudakubana az a 17 éves fiú, akit azzal vádolnak, hogy megölt három kislányt, többeket pedig megsebesített.
Nyolcan szenvedtek súlyos sérülésüket.
„Nyolc másik gyerek a támadás során szerzett szúrt sebeket szenvedett, közülük ötnek az állapota továbbra is kritikus” - írta a helyi rendőrség.
Két gyerek életét vesztette, legalább kilencen megsérültek.
A rendőrök a helyszínen elfogtak egy 70 éves férfit.
Két ember sérült meg súlyosan.
Mind a négyen az iowai Cornell College oktatói.
A gyanú szerint egy törzsvendég volt a tettes.
Pár napon belül ez volt a második késeléses támadás a városban.
A támadót lövésekkel állították meg.
Többek között a bűnismétlés veszélye miatt.
A gyanúsított 27 éves, és a rendőrség már ismerte őt közönséges bűncselekmények miatt, nem vallási vagy politikai okokból támadt.
Két rendőrt sebesített meg öt éve, majd külföldre szökött.