KESMA

Liszkay Gábor visszavonult, Mészáros ügyvédjéhez kerültek a KESMA-birodalom alapítói jogai

A Jászai Gellért jogtanácsosaként is hivatkozott Kertész József Tamás lett az alapító cég tulajdonosa.

Rényi Pál Dániel
Média

Varga: Amikor az Indexről kérdez, mintha a brit igazságügy-minisztertől várna magyarázatot arra, hogy a Guardian főszerkesztőjét kirúgta a főnöke

Az igazságügyi miniszter szerint a KESMA létrehozását sem lehet máshogy értelmezni, mint racionális üzleti döntés. Az uniós jogállamisági kritériumok vétójáról kérdezte Varga Juditot a BBC újságírója, előkerült a régi szennyes.

Neuberger Eszter
media

Veszteséges a kormánypárti média gyűjtőcége

A KESMA-ba került sajtótermékeket konszolidáló Mediaworks kormányzati hátszéllel is több mint 1 milliárd forint mínuszban volt tavaly.

Csurgó Dénes
Média

Az Alapjogokért Központ rendezvénye miatt került karanténba Gulyás Gergely és három államtitkár

A Fidesz kommunikációs igazgatója a hétvégén véletlenül pont együtt bulizott a KESMA elnökével.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Az Aryan Greens nevű csoport gyújthatta fel a szivárványos zászlót a Ferencvárosban, a KESMA kiadványa annyit fűzött hozzá: "Így kell ezt! 👏"

Később módosították a Facebook posztot a fideszes sajtóalapítvány lapjánál, de még mindig arról írnak, hogy a baloldali politikusok jobb, ha eszükbe vésik az árja csoport akcióját.

erdelyip
bűnügy

Egy kézikönyvre elég tapasztalat jött össze szerkesztőségek szétrobbantásáról az Orbán-rendszerben

Ismerős a forgatókönyv, ami most az Indexnél lejátszódik.

Neuberger Eszter
Média

A Lokál volt főszerkesztője vette át a hirado.hu irányítását

A közmédia „híroldalát” Habony egykori ingyenes bulvárlapjának főszerkesztője, Leitner Attila viszi ezentúl.

Horváth Bence
bűnügy

Nem alaptörvényellenes a kormányrendelet, ami nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványt

Az Alkotmánybíróság szerint "a médiacégek összefonódása, gazdasági, versenyjogi értelemben vett fúziója nem jelenti feltétlenül a sajtó sokszínűségének sérelmét."

Botos Tamás
politika

Kiszerkesztette Pécs ellenzéki polgármesterét a fideszes megyei lap

A képeken nem látható, a cikkben olvasható, hogy ott volt Péterffy Attila is.

Botos Tamás
Politika

A volt washingtoni nagykövet került a Mediaworks élére

Szabó Lászlót nevezte ki a nemzetstratégiai jelentőségű alapítvány kuratóriuma Liszkay Gábor helyére.

Botos Tamás
Média

Liszkay Gábor távozik a Mediaworks éléről

„A vállalt feladatot elvégeztem, így a megbízásom lejárt.”

Szurovecz Illés
Média

Fizetnie kell a Figyelőnek a civilek listázása miatt

A másodfokú ítélet is elmarasztalta a „Soros-zsoldosokat” összegyűjtő, kormánypárti hetilapot.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Százmilliós megbízással vigasztalják a kormányzati médiaholdingból kirúgott Varga Istvánt

Tavaly belegázolt a kormánybarát újságírók lelkébe, most a devizahitelesek szerződéseit intézi.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A kulturális értékközvetítés rejtekben csillámló szellemszikrái

Mint a képen látható, minden közpénzmilliárdot megért a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány, a nemzeti öntudat őre.

Uj Péter
elmebaj

A kormány szerint már rendeződött is a KESMA helyzete

Pánikra semmi ok, azóta született egy másik határozat, ami ugyanúgy jóváhagyta az összeolvadást.

Czinkóczi Sándor
Média