A lengyel hatóságok körözték gazdasági bűncselekmények miatt.
A rendőrség szerint saját használatra bárki vásárolhat ilyet külföldön, ám több korábbi NAV-os és police.hu-s tájékoztatás arról szól, hogy ezeket nem lehet legálisan hazahozni és használni. Maradtak kérdéseink.
Pedig az illegális.
A magyar emberek 92 százaléka támogatja a drogdílerekkel szembeni szigorú fellépést a kormánybiztos szerint.
2022 óta bujkált, Európa egyik legkeresettebb bűnözőjeként került be az Europol médiakampányába.
A rendőrök terrorfenyegetés miatt őrizetbe vették a gyereket, aki teljeskörű beismerést tett.
A sofőrök közreműködésével naponta megfejték a tartálykocsikat.
26,3 milliárdos többletforrást kaptak a tartozások kiegyenlítésére.
Ennek ellenére továbbra is az egészségügyi intézmények a legeladósodottabbak.
80 milliárddal tartoznak összesen a költségvetési intézmények, beszállítóik kénytelenek előfinanszírozni a működést.
Az ügyészség márciusban is tartott hasonló összehangolt akciót a készenléti rendőrséggel, akkor négy embert vettek őrizetbe.
A rendőrök mondvacsinált ok miatt nem engedték Fábián Tamást a bejárathoz, amikor a Szájer-ügyről kérdezte volna a miniszterelnököt.
Ugyanakkor a Készenléti Rendőrség elfogadhatatlannak tartja, hogy Hadházy kitette az egyik törzszászlós nevét és fényképét.
A botanikai-ornitológia kísérletet a Készenléti Rendőrség számolta fel.
Az új köztársasági elnökre újra a TEK fog vigyázni a Készenléti Rendőrség helyett.