A BME és az MMA is számos tervvel állt elő, hogyan lehetne a várost jobban és környezetbarát módon összekötni a tóparttal. Az önkormányzat ebből egy ötletfoszlányt sem használt föl, de azért a fiatal építészek terveivel takarózik.
A Festetics-kastély hintómúzeumában látható a Mátyás korabeli kocsi replikája.
Miután a 24 rákérdezett az összeférhetetlenségre, Nagy Bálint és Vozár Péterné lemondott a céges megbízásairól.
A kastélymúzeum mindent megtesz azért, hogy 2022-re pótolja színes és ritka fajokból álló állományát.
Színes és népes jelöltsereggel rohamoz az ellenzék két esélytelennek tűnő körzetben. Nagykanizsa környékén viszont, ahol kiélezett lehet a választás, két jelölt mögé soroltak be az előválasztó pártok.
Aztán a nőt is megkergette.
850 millió volt az uniós támogatás, most 601 millió forintért árulják.
Az uniós beruházások miatt a rendőrség mellett az OLAF is vizsgálódik.
A keszthelyi partszakasz átalakítására írt ki ötletpályázatot az MMA építészeti tagozata, a GUBAHÁMORI építésziroda pedig figyelemfelhívásnak szánta a tervét: nem szabad gazdasági érdekek miatt tovább károsítani a Balaton környékét.
Tűzoltók szabadították ki.
Istvánovics Vera ökológus szerint a Balaton algásodását elsősorban a nyarak melegedése és a magas vízszint okozza, a 2019-es algacsúcs pedig könnyen megismétlődhet, nem nagyon dolgozunk ellene. Az algákkal teli vízben pedig fürdeni sem annyira jó buli.
És Győrben is megtiltják a tartózkodást szinte az összes városi vízparton, parkban, piknikezőhelyen.
A házasulandók és a hivatal munkatársainak védelme érdekében.
A viharos erejű szélben eltévedt a víz.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter már nem is azt szeretné, ha a Fidesz nyerne, hanem hogy el se induljanak a kormánypárt jelöltje ellen.