kétpó

Egerészölyv támadt egy kerékpárosra Mezőtúr mellett

A fiókáit védhette.

Botos Tamás
ÁLLAT

Vonatkisiklás Mezőtúrnál: több százmillió forintos kár és vonatpótló buszok napokig

A vonat veszélyes növényvédőszert szállították, amiből kis mennyiség kifolyt, de a katasztrófavédelem szerint már nem jelent veszélyt.

Mészáros Juli
baleset

Egymás után vallottak a polgármesterek arról, hogyan kellett volna visszagurítaniuk az uniós pénzeket a Fidesz kampányába

Boldog Istvánnak a vádlottak padján kellett megünnepelnie Orbán Viktor szülinapját.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Megszűnhet az orvosi ügyelet több Szolnok megyei településen

„Önök szerint mégis mi a búbánatot csináljak?” - kérdezi a túrkevei polgármester.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Poloskákat talált az új vezetés a Boldog Istvántól örökölt hivatalában

Az RTL Klub riportjában látható egy halastó is, amit Boldog polgármestersége alatt építettek a polgármesteri hivatal közepére.

Mészáros Juli
POLITIKA

Pár héten belül akár már vádat is emelhetnek a korrupcióval gyanúsított Boldog István ellen

A fideszes parlamenti képviselő mellett 10 embert hallgattak ki gyanúsítottként, mind szabadlábon védekezhetnek.

Herczeg Márk
bűnügy

Vesztegetési ügyben hallgatták ki gyanúsítottként a fideszes Boldog Istvánt

Boldog István kétpói lakóhelyén házkutatást is tartottak az ügyészek.

Horváth Bence
bűnügy

A rendőrség állítólag már csak a kilövési engedélyre vár a fideszes Boldog Istvánnal szemben

A 168 Óra információira nem reagált, de a fideszes politikus így is drámai hangvételű bejelentést tett Facebookon.

Horváth Bence
bűnügy

Index: Még nem tett vallomást a Boldog István jobbkezeként ismert fideszes

„Ügyfelem több kihallgatásán jelezte, hogy át sem látja, hogy mi ez az ügy és mi a gyanú alapja, ezért a vallomástételt e kihallgatásokon egyelőre megtagadta” – közölte a nő ügyvédje.

Herczeg Márk
bűnügy

Boldog István kétpói birodalmát is elbukta a Fidesz

A független jelölt nyerte a települést, amit 20 évig Boldog vezetett, és az előző 5 évben is fideszes volt.

Herczeg Márk
politika

Betyárnak öltözve izzított a gazdagok ellen a köztévén a fideszes képviselő

Csak nehogy baj legyen ebből.

Haszán Zoltán
kultúra

Boldog István: Emléknappá fogjuk nyilvánítani a pozsonyi csata napját

Az 1111 évvel ezelőtti csatáról szóló törvényjavaslat már tavasszal készen volt, csak szándékosan elcsúsztatták – mondta a fideszes parlamenti képviselő.

Herczeg Márk
POLITIKA

OMG: Boldog István kiderítette, mit akar az „ellenzék”! :O

Meg dőbbentö le leplezés! Ha ez „igaz”, akkor az nagyon dúrva!!! (╯°□°)╯

Herczeg Márk
elmebaj

Boldog István és a Fidesz eljátszotta Kétpón az AZ-t?

Herczeg Márk
horror

Boldog István fideszes képviselő lekvárt főz azért, hogy még ezer évig a magyar nemzet irányítsa a Kárpát-medecét

Csak jó sok szilva kell hozzá.

Czinkóczi Sándor
gasztronómia