Eljött a pillanat, amire vártunk, Orbán lépett a mikrofonhoz. Ami azután elhangzott, arra azóta sem találok magyarázatot. A Néprajzi új állandó kiállítása viszont olyan jó, hogy minél előrébb haladsz, annál erősebb az érzés, hogy nem is 2024 Magyarországán vagy, hanem valami sokkal nyugodtabb, lazább, okosabb, kedvesebb, szabadabb országban.
Azért, mert az egy „sok időt és erőfeszítést” igénylő műalkotás volt.
A tavalyi balhé után a Fővárosi Önkormányzat vette át a rendezvényt.
A szervezők péntek este „kaptak utasítást a polgármesteri hivatalból”.
1998-ban lufiztam először, a Garancsi-tó partján, a domboldalon ülve, miközben DJ Titusz a Ruffnecket játszotta a Freestylerstől. „Ilyen jó számot soha életemben nem hallottam” – gondoltam, aztán legurultam a dombról. 2024-ben Budapesten félmillió lufiból rendeztek kiállítást. Megnéztem, hogy érdemes-e elmenni rá, azóta is gurgulázik a szemem.
A kiállítás szlogenje: „Mindenképpen győzni fogunk!”
Hogyan lesz az emberből egyik napról a másikra világhírű festő? Nem kövezik-e azt meg Amerikában, aki gátlástalanul viccel bármivel és kedvenc motívuma a szexi fehérneműt viselő nő magassarkúban? Pulpbrother kiállítását én nyitottam meg, ennyire emlékszem az estéből, ami a Margitnegyed-beli Start galériát rátette a világtérképre.
Eddig is tudta, hogy a volt fideszes államtitkár „az aberrációhoz vonzódik". Na de Orbán Viktort már csak nem kellene feldühíteni!
Hannah Reyes Morales több mint szomorú.
Joumana El Zein Khouryt meglepte a döntés.
A Genoa-Milan meccsen a vendégeknek már cseréjük se volt, a csatár Giroud állt be védeni, nyertek 1-0-ra.
Európa és Ázsia leendő szellemi-gazdasági elitje normális esetben azzal kezdi hollandiai diákéletét, hogy vesz egy hajléktalantól egy lopott biciklit, én más erkölcsi sztenderdek szerint élek, ezért a Facebook Marketplace-en kezdtem hozzá a dologhoz. 12 óra Nyugat-Európa szívében, riport.
Nagy zivatarban a Budavári Palota rendszeresen beázik, de műtárgyak korábban még nem sérültek.
Minőségi kiállítás nyírt a hajcsesztetés hazai és európai történetéről. Az első tartóshullámtól az első uniszex fodrászatig. Festett hajú szerzőnk előtt a Kiscelli Múzeum pincéjében lepergett a fél élete.
Hogyan kerül a kiskunfélegyházi Bethlen utcába Margaréta infánsnő? És egy oroszlán a pesti gangra? A száz éve született festő, Mácsai István életművét bemutató kiállításon két fia, Mácsai Pál és János vezette körbe a vendégeket.