8647.
A párt a Nordic Sun nevű szélsőjobboldali szervezet erzsébetvárosi központja előtt akciózott szombaton, amikor valaki rátámadt az egyik aktivistára.
Hájos Zoltán szerint a rendőrök a kihallgatáson annak próbáltak utánajárni, hogy a Felvidék szó használatával voltak-e a dunaszerdahelyieknek revíziós céljaik.
Pár napon belül indul az alkotmányos vádeljárás.
Marcin Romanowskit azzal gyanúsítják, hogy az előző kormány alatt az állami vagyonban kárt okozó szervezett bűnözői csoportban vett részt.
A BAC Consulting egy kis irodát is bérelt a Tajpejben.
A rendőrség nem talált bombát, a fenyegetőző férfit gyorsan elkapták.
A felújításra adott 2,4 milliárd forintból közel 62 milliót a polgármester szétosztott önkormányzati alkalmazottak között. Nem kellett volna.
A hvg.hu szerint az is lehet, hogy egy ismert, nyugalmazott vadászpilóta vezethette a repülőgépet, amelyet a dublini repülőtéren kapcsoltak le 8 millió eurós heroinszállítmánnyal.
A rendőrség hét megyében akciózott.
Vallomásában elmondta, nem gondolta, hogy bűncselekményt követ el.
Próbálják kideríteni, mi vezetett a gyilkossághoz, mondta az ügyvéd.
Imran Hánt Iszlámábádban vették őrizetbe, miután megjelent a legfelsőbb bíróságon, ahova kihallgatásra érkezett.
Egyelőre senkit nem vettek őrizetbe.
Kedden kihallgatta a rendőrség.