De több ukrajnai régiót is rakétáztak, Lvivben elment az áram az orosz támadások miatt.
KIjevben a teljes leállást sem zárják ki.
David Pressman budapesti amerikai nagykövetként az első interjúját a brüsszeli Politicónak adta.
Két épületet is eltaláltak a rakéták.
A párt elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy egyedül Magyarország nem tette meg még azt a gesztust, hogy az ukránok melletti kiállás szimbólumaként parlamenti delegációt küldjön a szomszédos országba.
Miután győztél, visszahozod Malibuba, mondta a színész az ukrán elnöknek Kijevben.
„Ellenségeink mindent megtesznek, hogy a város fűtés, villany és vízellátás nélkül maradjon, hogy mind meghaljunk.”
A legrosszabbra is felkészülnek.
Az orosz bombázások miatt megsérült az energia hálózat, ezért csökkenteni kell az áramfogyasztást.
Tervezett áramszünetekre viszont továbbra is számítani kell majd a városban.
Oroszország nem először célzott civil célpontokra.
Az ukrán elnök tanácsadója szerint 40 cirkálórakéta indult el a főváros felé.
Az orosz légitámadások döntően Ukrajna energetikai infrastruktúráját sújtják.
Több helyen is tűz ütött ki, de a tisztviselők szerint a a károk felszámolása folyamatban van.
A becsapódás egy héttel ezelőtt történt, azóta a férfi valóságos sztár.