Volt fontosabb dolga, de a külügyminisztérium szerint nem hazánk az egyetlen, amely nem miniszteri szinten vesz részt a csúcson.
Nem árulják el, hogy voltaképpen hol is vannak.
Az orosz hadsereg a városközpontot támadta.
Kijevet és a dunai ukrán kikötőt is támadták drónokkal és rakétákkal.
Az oroszországi Pszkov repülőtere elleni dróntámadásban pedig megsérült két Iljusin 76 típusú katonai szállító repülőgép.
A köztársasági elnök a háborúról, a magyarországi látogatásáról és gyermekvédelemről beszélt a katolikus egyházfővel.
Az ukrán elnök "békeformulájáról" és a kárpátaljai magyarok helyzetérők is egyeztetett a két államfő.
A magyar köztársasági elnök a légiriadó előtt arról beszélt, hogy Ukrajna területi integritása vitán felül áll.
Találkozik Zelenszkijjel is.
Az állam a korrupció ellen is küzdene, és a nemkívánatos városvezetőktől is megszabadulna a felháborodást kihasználva.
A 62 méter magas emlékmű pajzsára Ukrajna háromágú szigonyt ábrázoló címere kerül.
12 nap után az oroszok megint drónokat lőttek ki Kijevre.
Előzőleg a Washington Post arról írt, hogy a nyári ellentámadás bizonyos sikerei után ősszel már elkezdődhetnének a béketárgyalások egy ukrán terv szerint.
Kijevben június 1-én éjjel meghalt három ember, mert az orosz rakétatámadás elől nem tudtak bejutni egy bezárt óvóhelyre. Az elnök a halálesetek után rögtön elrendelte Ukrajna összes óvóhelyének ellenőrzését.
Azért mentek, hogy közvetítsenek a két háborús fél között.