Az viszont egyelőre nem derült ki, hogy ki a felelős.
„Kormányzati igazgatási hősi juttatásokkal” próbálják kárpótolni a 29 éves nőt.
Kapu Tiborék felkészülése az utolsó szakaszba lépett, a küldetés a tervek szerint már májusban indulhat.
A katonákról egyelőre nem közöltek információkat.
A francia hadsereg 2300 katonát képzett ki, közülük 50-en szökhettek meg.
Azt állítják, hogy 100 ezrével állnak be önkéntesnek az orosz férfiak, a kiképzésük pedig hatékonyan zajlik.
Legalábbis aláírta az ehhez szükséges papírokat, de a védelmi miniszter szerint még folynak a tárgyalások.
Első olvasatban elfogadták, néhány héttel azután, hogy a nagy port kavart előző verziót még visszadobták.
Nem tudni, hogy maradnak-e a csecsen erőknél.
Azt mondják, ez csak humanitárius segítség. Egy szlovák miniszter katonák magyarországi kiképzéséről beszélt.
Egy év háború után szokatlan, hogy békés repülőgépek röpködnek a fejük felett, de vajon kimennek-e meginni egy sört?
„A különleges katonai művelet kezdetével a kérdés különösen sürgetővé vált” - mondta egy orosz képviselő.
Kiképzésre.
Egy tanú azt mondta, a nő radikalizmusa 10-es listán minimum 12.
„Az ukrajnai helyzet ismét bebizonyította, hogy a nemzetközi szolidaritáson és segítségen kívül a nép egységétől függ egy ország védelme” – mondta a gyakorlóruhát és golyóálló mellényt viselő Caj Jing-ven elnök.