Pedig sokat vártak volna az új modell megjelenésétől.
A meteorológiai mérések bevezetése óta soha nem esett még annyi eső a városban, mint csütörtökön.
A Huawei és az SMIC is rajta van a kereskedelmi feketelistán, a beszállítóik mégis több milliárd dollár értékű engedélyt kaptak arra, hogy amerikai technológiát adjanak el a cégeknek. Több amerikai politikus az új készülék amerikai betiltását követeli.
Egyre nagyobb részét teszi ki a piacnak a laboratóriumi körülmények között termelt gyémánt, amely megkülönböztethetetlen a bányászottól. Ennek ellenére megtörténhet, hogy a túl olcsó gyémánt a fenének se kell majd, és a feltörekvő piac összeomlik.
Néhány évtized alatt hatalmasat nőtt a kínai gazdaság, több száz millió ember emelkedett ki a mélyszegénységből, de a lendület, ami vitte az országot, elfogyni látszik. Azelőtt, hogy Kína tényleg gazdaggá vált volna.
Le akarták rövidíteni az útjukat.
Azután vezették be, hogy a tengerbe engedték a fukusimai erőmű radioaktív vizét.
A pápa szerint Jézus nem adott politikai megbízást apostolainak.
A cég a világ legeladósodottabb ingatlanfejlesztője, és központi szereplője a kínai gazdaságot fenyegető ingatlanpiaci slamasztikának.
A kínai kapcsolatok helyrehozásán szeretne dolgozni.
A kommunista párt ifjúsági szervezete egyszerűen átírta az egyik legnagyobb hatású kínai indie-rock dal szövegét. A komor és csüggedt hangulatú szám optimista és pozitív lett. Ez azonban még lehangolóbb.
Coco Lee, aki nemrég öngyilkos lett, egy hangfelvétel szerint azt állítja, „megalázták, megfélemlítették és fenyegették”.
Több hordónyi üzemanyagot vontatott maga után a férfi, aki Kínában börtönben is ült, mert bírálta Hszi Csin-pinget.
Kína felszólította Japánt, hogy ezt ne tegye.
A katonai junta vezetője azt mondta, Niger nem akar háborút, de megvédi magát minden külföld beavatkozással szemben.