kína

Kinevezték az eltűnt kínai védelmi miniszter utódját

Li Csangfu augusztus végén még Oroszországban és Fehéroroszországban tárgyalt.

Solti Hanna
külföld

Egyre több a háború, és bár néha úgy tűnik, nem változik semmi, ez nem igaz

Egyre többen halnak meg egyre több háborúban. A nyugati közösség tagjaként szemlélve a világot könnyen tűnhet úgy, hogy a sok háború ellenére nem változik semmi, de ez nincs teljesen így.

Takács Lili
külföld

Teleszarta a szállodai fürdőkádat a kínai sakk bajnoka

És ott van még a rezegtetett análgyöngyös csalás gyanúja is.

Tóth-Szenesi Attila
sport

A tajvani választások előtt két héttel Kína és Tajvan újraegyesítéséről beszélt a kínai elnök

Tajvanon se az újraegyesítésnek, se a függetlenség azonnali kikiáltásának nincsenek jelentős számú hívei.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Közel két hete folyamatosan fagy Pekingben

Az elmúlt hetven évben nem mértek ilyen hideget.

Mészáros Juli
külföld

Megkezdődik a hongkongi demokráciapárti milliomos, Jimmy Lai pere

A vállalkozót külföldi erőkkel való összejátszással vádolják, életfogytiglani börtönt is kaphat.

Benics Márk
külföld

Több mint ötszázan kerültek kórházba, miután összeütközött két metrószerelvény Pekingben

Pekinget az elmúlt napokban beborította a hó. Az előzetes vizsgálat szerint a havas időjárás közrejátszott a balesetben.

Kaufmann Balázs
külföld

A japán hadsereg is riadóztatott a kínai és orosz katonai gépek berepülése miatt

Két kínai és négy orosz katonai repülőgép előzetes bejelentés nélkül behatolt Dél-Korea légvédelmi azonosító zónájába.

Herczeg Márk
hadsereg

Orosz és kínai katonai repülők hatoltak be Dél-Korea védelmi zónájába, Szöul vadászgépeket riadóztatott

Csaknem húsz percet töltött Dél-Korea közelében a hat katonai gép.

Haász János
külföld

Olaszország kilép az Egy övezet, egy út programból

Hivatalosan is jelezték Pekingnek, hogy ennyi volt.

Botos Tamás
külföld

Olaszország kilép az Egy övezet, egy út kezdeményezésből

Giorgia Meloni miniszterelnök már korábban is hibának tartotta, hogy csatlakoztak a kínai programhoz.

Czinkóczi Sándor
külföld

A finnek szerint minden jel arra utal, hogy a kínai hajó szándékosan rongálta meg a balti-tengeri gázvezetéket

„Nem én vagyok a kapitány, de azt gondolnám, észreveszik, hogy több száz kilométeren át húznak maguk után egy horgonyt" – mondta Adlercreutz miniszter.

Benics Márk
külföld

Túlterhelik a kínai kórházakat a gyerekek körében terjedő légzőszervi megbetegedések

A pekingi gyermekkórház naponta akár 9 ezernél is több beteget fogad.

Kaufmann Balázs
külföld

Megugrott a légzőszervi megbetegedések száma Kínában, több járványklinika kell az egészségügyi tárca szerint

A járványügyi korlátozások enyhítését okolják a megbetegedések számának emelkedése miatt.

Bódog Bálint
külföld

Nem csak akkugyárat hoznak Magyarországra a kínaiak

Napelemekhez fontos alkatrészeket gyártó cég érkezhet az országba.

Bódog Bálint
gazdaság