A listára kerülés nem jár azonnali szankciókkal, de jelentősen érintheti a cégek hírnevét és határozott figyelmeztetés lehet ez a velük üzletelő cégeknek is.
Azokon a területeken is gyakorlatoztak, ahol Tajvan szövetségesei tudnának utánpótlást biztosítani egy esetleges támadás esetén.
Nigéria és Angola jelentős kőolajmezőkkel rendelkezik a nyugat-afrikai térségben és Kína egyik legfontosabb olajexportőreinek számítanak a régióban.
25 éve először látogathat amerikai házelnök Tajvanra. Kínának ez nagyon nem tetszik - a figyelmeztetés hatására a Pentagon folyamatosan figyeli a kínai mozgásokat a térségben.
A kínai légirajban 18 vadászrepülő, 2 tengeralattjáró elhárító, 1 légtérfigyelő és 4, atomfegyverek hordozására képes bombázógép is volt.
„70 évvel ezelőtt az imperialista megszállók az új Kína küszöbénél nyitottak tüzet”, Kína háborút vívott a háború ellen, hogy elejét vegye az erőszakos inváziónak és a győzelemmel békét, megbecsülést szerezzen – mondta az elnök.
A megtévesztés és az álcázás művészete egyidős a háborúzással, és a mai napig velünk maradt. Kína ebben is világelsőségre tör.