kínai népköztársaság

Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül

A tajvani védelmi minisztérium válaszként repülőgépeket és hajókat vezényelt ki, és aktiválta szárazföldi rakétarendszereit.

Botos Tamás
külföld

Illegális kínai rendőrőrs működött Manhattanben

A 60 éves New York-i Chen Jinping bűnösnek vallotta magát abban, hogy a Kínai Népköztársaság kormányának illegális ügynökeként alapította és működtette a be nem jelentett rendőrőrsöt.

Herczeg Márk
külföld

Kövér szerint Európa eltanulhatná Kínától „a kitartásra és a türelemre épülő politika művészetét”

A házelnök szerint sok kapcsolódási pont van a magyar és a kínai kultúrában, például az idősek tisztelete.

Botos Tamás
POLITIKA

12 embert küldenek börtönbe Hongkongban, akik még 2019-ben vettek részt a demokráciapárti tüntetéseken

Több mint tízezer embert tartóztattak le a 2019-es tüntetéshullámok során, a perek még mindig tartanak.

Bódog Bálint
külföld

Honduras megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal, és felvette Kínával

Ezentúl a Kínai Népköztársaság kormányát ismerik el „az egyetlen olyan legitim kormánynak, ami egész Kínát képviseli”. A külügyminiszter korábban azzal indokolta a váltást, hogy Tajvan nem tud több segélyt adni, pedig a szegény országnak óriási szüksége van rá.

Herczeg Márk
külföld

Peking szerint a Fudan-kampusz terve minden fél érdeke, és megfelel az aktuális trendeknek

Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő reméli, hogy „Magyarországon az érintettek objektív, ésszerű és tudományos megközelítést alkalmaznak az emberek közötti normális cserekapcsolatok átpolitizálása és megbélyegzése helyett”.

Herczeg Márk
POLITIKA

Az utca, amibe nem tud bemenni a Fidesz

Miért lett ideges a kormány, amikor közterületet neveztek el az üldözött Hszie Si-kuang püspökről? Ez van, amikor a keleti nyitásba sikerül belekeverni Orbán ideológiai háborúját.

Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán Viktor: Magyarország hálás a Kínai Népköztársaságnak

A Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozón azt mondta, arra számít, hogy a kínai vakcina első szállítmánya a jövő héten megérkezik.

Mészáros Juli
POLITIKA

Újra lehet magyar baromfit exportálni Kínába

A Kínai Népköztársaság feloldotta a madárinfluenza elleni vétót Magyarországgal szemben.

Herczeg Márk
mezőgazdaság

A kínaiak kiálltak a magyar forradalom mellett

60 éve ezen a napon a Kínai Népzköztársaság közölte, hogy teljesen helytállók a magyar nép követelései.

Herczeg Márk
érdekes adat