kínai vakcina

Ujhelyi: A keleti vakcina után nyugatival is beoltott magyarok minden EU-országba beutazhatnak

Az MSZP-s EP-képviselő közölte, hogy erről írásban és egy keddi egyeztetésen személyesen is tájékoztatta őt Didier Reynders, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa.

Herczeg Márk
járvány

Márki-Zay el tudja engedni, hogy saját frakciója legyen a parlamentben

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint az őt lehülyéző Jakab Péternek inkább arról kellett volna beszélnie, hogy „a Fidesz hogyan pusztítja a nyugdíjasokat”.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Sinopharm-engedélyezés: Orbán olyan ENSZ-papírra hivatkozott, ami csak hónapokkal később született meg

A kormányfő azt is állította, hogy a Sinopharm a legjobb vakcina, pedig ennek nincs tudományos alapja. A kórházi adatokkal kapcsolatban pedig olyan tanulmányokat ajánlott, amiket nem ismerhet a nyilvánosság.

Szurovecz Illés
járvány

Jönnek az új EU-s ajánlások, az oltatlanokra és az orosz vagy kínai vakcinával oltott utazókra karantén várhat

Az új brüsszeli ajánlások szerint az EU-s tagországoknak már nem azt kell nézniük, hogy honnan érkezik az utas, hanem hogy van-e érvényes digitális igazolványa.

Herczeg Márk
eu

Új tulajdonosai lettek a kínai vakcinákat beszerző közvetítőcégnek

Október elején történtek változások a korábban is kissé homályos tulajdonosi szerkezetben.

Mészáros Juli
járvány

Magyarország 400-400 ezer adag oltóanyagot ad el Thaiföldnek és Vietnamnak

A legolcsóbb vakcinából, az AstraZenecából kapnak, miközben a legdrágábbat, a kínai vakcinát a kormány ajándékba szokta adni.

Herczeg Márk
járvány

A harmadik oltásnál az egészségügyi okokból oltandók között ott vannak a kínai vakcinával oltott idősek is

Ezzel az állam gyakorlatilag beismerte, hogy a Sinopharm az idősek körében nem annyira hatékony, mint a többi vakcina.

Herczeg Márk
Egészségügy

Erdei Anna: Meg kellene vizsgálni, hogy van-e ellenanyag a több 100 ezer idősben, aki beoltatta magát a kínai vakcinával

Az MTA főtitkárhelyettese szerint akiről kiderül, hogy nincs a szervezetében vírusneutralizáló antitest, azt újra kellene oltani mRNS-alapú Pfizer vagy Moderna vakcinával.

Herczeg Márk
járvány

A kínai vakcina szerepelt a legrosszabbul a Fővárosi Önkormányzat antitestvizsgálatán

Kásler Miklós szerint szerdán dönthet a kormány arról, hogy kell-e harmadik dózis, és ha igen, milyen típusú vakcinák után.

Herczeg Márk
Budapest

Tízezrek ülnek a Puskás Arénában, de a börtönlátogatásokat még mindig a koronavírusra hivatkozva korlátozzák

Még csak most oldják fel a magyar börtönökben a látogatási tilalmat, de ha a rabok személyes találkozót akarnak, akkor két rossz opció közül kell választaniuk, és a gyerekeiket sem láthatják élőben.

Fődi Kitti
börtön

A Merkely Béla által javasolt tesztje is negatív lett a kínaival oltott orvosnak

Azóta már nem is válaszol neki a SOTE rektora.

Mészáros Juli
járvány

Szlovákia el fogja ismerni a magyar oltási igazolványt, és elfogadja az orosz és kínai vakcinával végzett oltásokat is

Ezt már jelezték is Magyarországnak.

Herczeg Márk
járvány

Rusvai Miklós ismer olyan hazai esetet, amikor valaki harmadik oltást is kapott

A virológus azt mondta, bár hivatalosan nem tehetik meg az orvosok, előfordult már, hogy ellenanyag hiányában a páciens kapott harmadik oltást.

Mészáros Juli
járvány

A WHO hitelesítette a második kínai vakcinát, a Sinovacot

A könnyen tárolható oltóanyag sürgősségi felhasználása elősorban a fejlődő országoknak jelenthet újabb segítséget.

Herczeg Márk
járvány

12 hónapos országos antitest-vizsgálat indult a Sinopharmmal oltottak között, de hallgat róla a kormány

Egyelőre Pécsen, a Klinikai Központnál toboroznak hozzá vállalkozó kedvű embereket.

Kiss Imola
járvány