király júlia

Márki-Zay továbbra is számít Király Júlia munkájára az „árnyékkormányában”

Szerinte csak Róna Péterről nem akar nyilatkozni a volt MNB-alelnök, de amúgy marad „a gazdasági területért felelős koordinátor”.

Urfi Péter
POLITIKA

ATV: Király Júlia megírta Márki-Zay Péternek, hogy kiszáll a kampányból

A levél szerint Róna Péter köztársasági elnöki jelölését nem tudja megemészteni.

Urfi Péter
gazdaság

A kormányváltás után a gazdaság szolgálatába lehet állítani a NER-birodalmat – Interjú Király Júliával

Király Júlia közgazdásszal, Márki-Zay Péter gazdaságpolitikai tanácsadójával arról beszéltünk, mit tartana meg és vetne el a Fidesz gazdaságpolitikájából egy kormányváltás után, mennyire nehezíthetné meg az új kormány dolgát Mészáros Lőrinc vagy Matolcsy György, és hogy miért várja szívesen Orbán Viktort az egyetemistáknak tartott monetáris politika kurzusán.

Csurgó Dénes
gazdaság

Megfenyegették a K&H tulajdonosait, amiért fellépett Márki-Zay mellett, távozik az igazgatóságból Király Júlia

A kormány egyik kedvenc bankára személyesen fáradt el a K&H-hoz, hogy jelezze: baj lesz abból, ha politizáló emberek ülnek a belga tulajdonos igazgatóságban.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

„A gazdasági válság kezelésére elégtelen, a társadalmi katasztrófával említés szintjén sem foglalkozik”

15 közgazdász állasfoglalása a kormány mentőcsomagjáról. Arra figyelmeztetnek, hogy munkavállalók tömegei nem férhetnek hozzá a bértámogatási programhoz.

Neuberger Eszter
gazdaság