Kiriákosz Micotákisz

Emberi mulasztás okozta a görögországi vasúti tragédiát a miniszterelnök szerint

Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök a baleset helyszínén tett látogatása után azt mondta, hogy a megfelelő embereket felelősségre fogják vonni.

Benics Márk
külföld

Belebukhat a görög miniszterelnök abba, hogy lehallgatott egy újságírót és egy ellenzéki politikust

Egy telefonos kémprogramot találtak az eszközeiken, most kormányválság felé tart a kabinet.

Kaufmann Balázs
külföld

Bocsánatot kért a miniszterelnök, mert lehallgatták az ellenzék egyik vezérét

Mindez Görögországban történt, ahol Pegazus helyett Predatort próbáltak használni. Két újságírót és a szocialisták elnökét is lehallgatta a titkosszolgálat. Utóbbi vezetője és a kormányfő kabinetfőnöke lemondott, pedig elvben minden törvényesen történt.

Magyari Péter
külföld

Erdogan nem ismeri el többé a görög miniszterelnököt

A török elnök számára többé nem létezik Kiriákosz Micotákisz.

Czinkóczi Sándor
külföld

Görögországban kötelezővé teszik az oltást a 60 éven felülieknek

Aki nem veszi fel, 100 eurós bírságot kap.

Czinkóczi Sándor
járvány

A görög miniszterelnök kutyája, Peanut ellentmondást nem tűrően beleugatott egy sajtótájékoztatóba

Fél év alatt beletanult a politikába.

Kiss Imola
ÁLLAT

Görögországban 150 eurót kapnak a fiatal felnőttek, ha beoltatják magukat

A szabadságkártyára átutalt pénzt szállodai foglalásra, komp- és repülőjegyekre, illetve koncertekre és múzeumi belépődíjakra lehet elkölteni.

Herczeg Márk
járvány

13 tagpárt kéri a Fidesz kizárását a Néppártból

A Tusknak címzett levél aláírói közt ott van a norvég és a görög miniszterelnök is.

Sarkadi Zsolt
politika

Könnygázzal tartották vissza az embereket a görög határon Erdogan bejelentése után

Megerősítik az ott állomásozó rendőri egységeket. A bolgár határnál viszont nem tapasztaltak változást.

Czinkóczi Sándor
külföld

Megbukott a görög kormány, a mérsékelt jobboldal kerülhet hatalomra

Ciprasz miniszterelnök beismerte a vereséget az előrehozott választáson, amelyet pont az ő radikálbalos kormánya kezdeményezett.

Urfi Péter
külföld