Az oroszok Ukrajnát okolják.
Szeged és Röszke, valamint Szeged és Kiskundorozsma között nem jár a vonat, amíg a MÁV szakemberei helyre nem hozzák a megrongálódott pályát.
Kisiklott egy tehervonat két kocsija.
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés a gyanú.
Eltört a csúcssín.
Egész éjjel dolgozni fognak, hogy délelőttre helyreállhasson a vasúti forgalom. De korlátozásokra továbbra is kell majd számítani az érintett vonalakon.
A volt közlekedési államtitkár szerint másodperceken múlt, hogy a kisiklás miatt összeütközzön két vonat a Keletiben.
A Nyugati pályaudvarra tartó Latorca InterCityvel pedig egy autó ütközött a Budai út megállóhely közelében található átjáróban.
Elhúzódik a kisiklott tehervonat műszaki mentése.
Bizonytalan ideig szünetel a forgalom Nagymaros és Verőce között, a Volán pótlóbuszokat indít.
A vonat veszélyes növényvédőszert szállították, amiből kis mennyiség kifolyt, de a katasztrófavédelem szerint már nem jelent veszélyt.
A balesetben senki nem sérült meg, de elővigyázatosságból kiürítik a környéket.
Senki sem sérült meg.
Osztrák lapok szerint a könnyű sérültek közt is akadnak magyarok.
Ketten súlyosan megsérültek, az osztrák Vöröskereszt szerint egy ember meg is halt.