Magyarországon nőtt fel, nem tud olaszul, az apja pedig magyarul nem beszél.
A félig olasz Chantal időközben 14 éves lett.
A rendőrség kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt nyomoz.
És azt, hogy örökre tiltsák el a vadászattól.
„A testi sértés nem volt szándékos, ráadásul semmiféle testi sértés nem következett be” – mondta a férfi védője az előkészítő ülésen.
Kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz a rendőrség.
Kiskorú veszélyeztetése miatt rendőrségi eljárás is indult ellene.
A nő panasszal élt az eljárás ellen.
Ezért inkább csak üzent.
A polgármester ciklusának végéig. Pedig kiskorú veszélyeztetése miatt jelenleg is rendőrségi eljárás zajlik ellene.
A miniszterelnök szerint ilyen egész egyszerűen nem fordulhat elő.
Kiskorú veszélyeztetésével vádolják a férfit.
Négy kislány és a szüleik vallomást tettek, de az ügyészség megszüntette az eljárást. Az egyik tanítónő a YouTube-ra töltött fel videót arról, hogy az ügy nem maradhat következmények nélkül.
Az anya isteni csodának tartja, ami történt, a világi hatóságok viszont kiskorú veszélyeztetése miatt indítottak büntetőeljárást.
Elhomályosítanák a fotókat, és megkérdeznék a fiatal felhasználókat, hogy biztosan szeretnék-e látni a kéretlen tartalmat.