A 66 éves férfit korábban gyorsított eljárásban nem jogerősen pénzbüntetésre, 425 000 forintra ítélte a Kecskeméti Járásbíróság.
A 444-ről is töröltetné azokat a korábbi állításait, amiket már nem tart helytállóaknak.
„Űrkutató nemzet”, írta a fotókat közzétevő Hadházy Ákos.
Most Csányi József ugyanazokkal a képviselőkkel dolgozhat tovább, akik a nyáron részt vettek a megbuktatásában.
Az állatvédők demonstrációt szerveztek Kiskunfélegyházára.
A Noé Állatotthon szerint ma az állatvédelem elbukott. A férfinak 425 ezer forintot kell fizetnie.
Puccsolásig menő belháború robbant ki: árulással, hivatali terrorral, titkos megfigyeléssel vádolták egymást – de végül arra jutottak, hogy félreértés volt, így mindent folytatnának tovább.
Csányi József tavaly még azzal nyert választást, hogy a polgármesterség az élete.
A zöld-fehér festésű motorvonat Bajáról indult el Kiskunfélegyházára.
Helyreigazítás a Kiskunfélegyházán gyártott honvédségi fegyverekről.
Áldozatai közül négyen is 14 évnél fiatalabbak voltak.
A vonaton tizenhatan voltak, értük mentesítő járatot küldtek.
Dőlt a rekord megint. Egyébként Budapesten is.
Van, ahol TikTok-videókról ismerik, és van, ahol szavaznának is rá. Falukocsmától nagyvárosig mindenfelé beszélgettünk az emberekkel Magyar Péterről és politikai esélyeiről.
A cseh licensz alapján gyártott pisztolyokkal és karabélyokkal már az is megtörtént, hogy használat közben szétestek. A projektet hadiipari mérföldkőnek szánták, klasszikus kudarctörténet lett belőle.