Czeglédy egyéniben jutott be, február első felében lehet az időközi választás Óbudán.
A letartóztatott óbudai polgármester Facebook-oldalát „a kézírásos magánleveleiben küldött iránymutatása alapján, nyilvánosságnak szánt szövegeivel” frissítik.
December 20-ig egészen biztosan.
Kiss Lászlónak momentán attól nem kell tartania, hogy „távollétében” feloszlatják a képviselőtestületet.
A Fidesz szerint szégyen, ami történt.
Miközben a testület éppen megalakul.
Így nem tudja levezetni az óbudai képviselőtestület alakuló ülését.
Kérvényezte, de az ügyészség nem engedélyezte neki.
Távollétében ülésezik majd az új testület.
50 perc alatt lezavarták a ciklus utolsó testületi ülését Óbudán, miközben a polgármester és az első számú alpolgármester korrupciós vádakkal letartóztatásban van.
A bíróság végzése nem végleges.
A polgármester egyszemélyi feladata beröffenteni a ciklust, de a feladatait tartós akadályoztatása esetén az SZMSZ szerinti képviselő átveheti, és az SZMSZ-be be lehet írni egyéb speciális szabályokat is az alakuló ülésről.
„Jogi csűrcsavar” jöhet Óbudán, a kormányhivatal nem szalad előre tisztázni a helyzetet. Néhány napon belül eldől, ott lehet-e Kiss László az alakuló ülésen.
A „koronatanú” szerint egy autómosóban kilopták a kocsijából a leleplező videókat tartalmazó pendrive-ot, amely az ellenzéki politikusokat célba vevő „Anonymusnál” landolt.
Mikó István a Borkai-ügyben is kavart, és több száz zsoldossal akarta elfoglalni a Dunaferr gyárát.