Mostantól csak olyan intervenciókban vesz részt, amik a terror megfékezését szolgálják.
Kedden az utolsó magyar katonák is hazatértek a közép-ázsiai országból.
Kövér azért vette el a szót a Jobbik elnökétől, mert az arról beszélt, hogy a múlt héten is elvette tőle a szót.
Szeptember 11-én, a 2001-es terrortámadás huszadik évfordulóján fogja elhagyni az utolsó katona az országot.
Frank McKenzie, a térségért felelős Középső Parancsnokság parancsnoka szerint vizsgálják a lehetőségeket, hogy hogyan folytathatnák a légi műveleteket az országban.
A honvédelmi miniszter közölte, hogy egyelőre maradnak Irakban a magyar katonák, de a feszült helyzet miatt felfüggesztik a kiképzési feladataikat.
A Pentagon még nem erősítette meg a levél eredetiségét.
Kellemetlen pillanat a protokolláris látogatáson.
Minden ellenzéki párt kivonult, nem akarják, hogy a túlóratörvény lekerüljön a napirendről.
Korábban meg azt, hogy most hozza haza a katonákat, emiatt védelmi minisztere le is mondott.
Valaki felkérés nélkül megkereste a céget, nem adnák-e el a magyar és balkáni érdekeltségeiket. Ezen gondolkodnak most.
A rendszerváltás utáni magyar történelem mérföldkövéhez értünk: Németh Szilárdék már azért is képesek szabotálni a parlamenti munkát, hogy nem minden pontosan úgy van, ahogy ők akarják.
Valahogy úgy alakult, hogy több orosz katona tart Szíriába, mint amennyit kivonnak, pedig hivatalosan Putyin véget vetett a szíriai hadműveleteknek.
Putyin szerint elérték, amit akartak.