Elköltötte a cég pénzét az alkalmazott, ezért kitalált egy bűncselekményt

A helyszínelő rendőrök hamar rájöttek, hogy a szuhogyi férfi nem áldozat.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy Ismeretlen Zseni elkészítette a magyarországi buzizások emlékművét a Zebegény és Törökmező közötti erdőben

DAVID PRESMANN ÉS FÉRJE!

Szily László
MŰVÉSZET

Nemzetközi megfigyelők szerint a közmédia elfogultsága és a közpénzekkel való visszaélés előnyt jelentett a kormánypártnak a lengyel választáson

Kísérteties a hasonlóság.

Benics Márk
külföld

A világ legrégibb rovásírásos rúnakövét fedezték fel Norvégiában

A 31×32 cm nagyságú kövön, amit a lelőhelye után Svingerud-kőnek neveztek el, több felirat is található, de nem mind értelmezhető.

Herczeg Márk
Történelem

Azzal nyerte meg az olimpiát az iráni karatés, hogy elvesztette az eszméletét egy túl erős rúgástól

A túl erősen rúgó szaúdit leléptették, a földön fekvő iráni pedig megkapta az aranyérmet.

Czinkóczi Sándor
olimpia

Egy Hargita megyei asszony 42 kiló fagyasztott hússal próbált kirepülni az olaszországi rokonaihoz

De a kolozsvári reptéren le kellett adnia nagy részét.

Czinkóczi Sándor
utazás

Megkéseltek az ugrálóvárban egy 12 éves fiút a 8 éves húga születésnapi zsúrján

A két 18-21 éves támadó simán elsétált az angliai Bootle-ben történt támadás után.

Herczeg Márk
bűnügy

Tégla- és betondarabok meg kövek záporoztak egy autóra Örkényben, lövöldözés volt rá a válasz

Szerdán fajult el egy vita két család között.

Herczeg Márk
bűnügy

Bedobta a szembe jövő busz szélvédőjét, mert nem engedték, hogy részegen szálljon fel

Dühös volt, hogy gyalogolnia kell.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Egy pennsylvaniai tanfelügyelő megtalálta a megoldást az iskolai lövöldözésekre: kövekkel fegyverzi fel a gyerekeket

Kövekkel teli vödröket helyeznek ki az osztálytermekben. Tényleg.

Herczeg Márk
oktatás

Kő, papír, olló

Szikláéknál jártunk.

geccodejoakecod
kő kóla?

Csodálatos lesz ez az év, csak figyelmezzetek s meglássátok

A helyszínre érkezett kollégák a mai napig nem tudták feldolgozni azt, amit láttak.

geccodejoakecod
kő kóla?

Firenze egyik leghíresebb templomában leszakadt egy kődarab, és megölt egy spanyol turistát

Herczeg Márk
baleset

Megmagyarázhatatlan dolog történt a Madách téren

Újra jelentkeztek azok, akik a piramisokat építették.

Sarkadi Zsolt
Budapest

Deadwood, Woodkid, Woodland

Robin Wood.

geccodejoakecod
természeti