kóbor jános

Gyászmisét tartottak Kóbor János emlékére a bazilikában

Frenreisz Károly (ex-Metró/LGT, basszusgitár), Molnár György (Omega, gitár), Debreczeni Tamás (Omega, dob), Pataky Attila (Edda, ének), Gömöry Zsolt (Edda, ének), Nagy Feró (Beatrice, ének), Németh Szilárd (Fidesz), Selmeczi Gabriella (Fidesz) és Semjén Zsolt (KDNP) is ott volt.

Uj Péter
gyász

Az Omega menedzsere megerősítette, hogy koronavírusban halt meg Kóbor János

A zenekar gitárosa szerint Kóbor nem hitt a vírusban, ezért nem oltatta be magát.

Horváth Bence
GYÁSZ

Maga keresi a nyílt vizet, és nem hagyja, hogy kimentsék – 10 önkényesen kiválogatott Omega-dal Kóbor János emlékére

Hogy miért volt egy időben olyan az Omega, mint az Újpesti Dózsa? Összeállításunkból kiderül! Szó lesz emellett egy kisgyerekről, egy ismeretlen idősebb úrról és egzotikus ballagásokról is többek között.

Gazda Albert
KULTÚRA

Omega fog szólni a Műjégpályán Kóbor János emlékére

Így búcsúztatja az énekest Karácsony Gergely főpolgármester.

Szász Zsófi
GYÁSZ

Kóbor János és az Omega a hőskorban

A magyar rocktörténet egyik legsikeresebb zenekara volt az Omega.

Kiss Imola
zene

Elhunyt Kóbor János

Koronavírus okozta a halálát.

Kiss Imola
GYÁSZ

Kórházba került Kóbor János

Zenésztársai csak remélik, hogy nem koronavírus miatt, ugyanis az Omega énekese tavaly még arról nyilatkozott, hogy nem fogja beoltatni magát.

Horváth Bence
járvány

Kőkemény törőhír: omegás bélyeget nyalhatnak fel a legvadabb rockerek

Örülhetnek a mocskos, mocsári rockandrollerek: elindult a Magyar Posta Magyar rockklasszikusok című bélyeg-témasorozata.

Herczeg Márk
Popkult

300 000 kóbor kutya él Magyarországon

Az országban pedig összesen 4-5 millió kutya van.

Botos Tamás
ÁLLAT

Kóbor János nem érti, min húzta fel magát annyira Presser Gábor

Mármint annyira, hogy perre menjen Kanye Westtel, aki állítólag egy chicagói lengyel étteremben hallotta először a Gyöngyhajú lányt.

Herczeg Márk
popzene

2015. június 13: az Omega Oratórium _letarolja_ Felcsútot

Megtartották a sokat vitatott koncertjüket a felcsúti Pancho Arenában.

Herczeg Márk
Popkult

Még egy stockholmi koncertet is lemondott az Omega, hogy Felcsúton léphessen fel

A Magyar Narancsnak nyilatkozó Kóbor János szerint nem az a legnagyobb tragédia, hogy a miniszterelnök felépített egy stadiont. Deutsch Tamás pedig azért került fel annak idején a plakátjukra, mert hosszú volt a haja.

Haszán Zoltán
ZENE

Nem Felcsút miatt szakad az Omega, szakadt az már 2 éve

A basszusgitáros nem a politika miatt nem megy a Pancho Arénába, hanem mert 2 éve nem tart a stadionban fellépő formációval.

Sarkadi Zsolt
vallás

Kóbor János legutoljára a Puskás Stadionban érezte úgy magát, mint most a Pancho Arenában

Herczeg Márk
Popkult

A felcsúti stadion miatt szakadhat az Omega

A basszusgitáros szerint Felcsút olyan szimbolikus helyszín, mint Sztálingrád, Waterloo vagy Vichy. Ahová teheti, éket ver a politika :(

Sarkadi Zsolt
politika