kocsis istván

Kiszabadult a luxusbörtönből Kocsis István, aki egy kecskeméti panellakás megvásárlása révén kerülhetett be oda

Az MVM és a Paksi Atomerőmű egykori vezérigazgatója már akkor is ki-be járkálhatott, amikor elvileg ült.

Szily László
bűnügy

A börtönbüntetését töltő Kocsis István kormányzati megbeszéléseken vett részt tavaly

Palkovics László, az akkori technológiai és ipari miniszter hívta el a paksi atomerőműről szóló tanácskozásokra az ötéves börtönbüntetését töltő Kocsist.

Király András
POLITIKA

Kocsis porcióz, Mengyi szellemi táplálékot nyújt a kecskeméti börtönben

A Blikk bepillantást enged az egykor nagy hatalmú urak mostani életébe.

Magyari Péter
érdekes adat

Kocsis István, a börtönre ítélt egykori MVM-vezér kegyelmet kért Áder Jánostól

Ugyanígy egykori tanácsadója, Szász András is a köztársasági elnökhöz fordult.

Szurovecz Illés
bűnügy

Ki is volt Kocsis István, a Szuperkáder, akit most öt év börtönre ítéltek?

Előbb helikopterezett, mint a fideszesek, érinthetetlennek tűnt, mégis elbukott a magyar politika minden hatalmat kiszolgáló milliárdos háttérembere.

Szily László
gazdaság

5 év börtönre ítélte Kocsis Istvánt a Kúria

A Magyar Villamos Művek Zrt. korábbi vezérigazgatója és társai ügyében már 2009-ben elindult a nyomozás.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Jogerősen öt év börtönre ítélték Kocsis Istvánt

Az MVM egykori vezérigazgatóját hűtlen kezelésben találták bűnösnek.

Király András
bűnügy

Öt év letöltendő börtönre ítélték Kocsis Istvánt

Az MVM egykori vezérét másodfokon ítélték el, de a végső döntés a Kúriára vár majd.

Horváth Bence
bűnügy

Fideszesek és az MSZP-s atomfőnök árnyéka is elérte Paks 2-t

Politikai oldalakon átívelő kapcsolatokkal rendelkező egyesület jelent meg tavaly Paks 2 körül. Összekötőként akartak beszállni a bővítésbe, és bár befolyásos emberek is feltűntek a szervezet mögött, a tervük végül nem sikerült.

Szabó András
direkt36

Kocsis István benézett a paksi bővítésért felelős miniszter eskütételére

Kocsis régi ismerős, a pletykák szerint részt vett a paksi bővítés előkészítésében is.

kasnyikm
politika

Meg kell ismételni az eljárást Kocsis Istvánék ellen az MVM-ügyben

Másodfokon hatályon kívül helyezte Kocsis István volt MVM-vezér elsőfokú felmentő ítéletét a Pécsi Ítélőtábla, ellene és a társai ellen új eljárást kell lefolytatni.

Herczeg Márk
bűnügy

Hernádi Zsolt és Kocsis István sem tagja már az OTP vezetésének

Herczeg Márk
gazdaság

4,5 évre súlyosbította a vesztegetés miatt elítélt főrendőr büntetését

Kiss Ernő Kocsis István MVM-vezér ügyében járt volna el. A rendőrt jogerősen elítélték, Kocsist felmentették.

Tbg
bűnügy

A bíróság szerint a számos állami céget vezető Kocsis István nem bűnös, de a felesége igen

A több állami cég egykori vezérét azzal vádolták, hogy társaival 15 milliárd forintos kárt okozott a Villamosműveknél. Felesége és főtanácsadója felfüggesztett börtönt kapott.

Haszán Zoltán
bűnügy

MVM-es sikkasztás miatt emeltek vádat Kocsis István ellen

erdelyip
bűnügy