Annyi embert vetnek be a kvótanépszavazás kampányában, mintha már a parlamenti választások lennének.
Szerinte az ő határozata teljesen jogszerű volt.
A Fidesz szóvivője nagyon egyetért a kormány kezdeményezésével, amit nem kíván kommentálni. És még Kubatov Gáborról és Kocsis Mátéról is sikerült mellébeszélnie.
Pedig ő csak vitát akart indítani :DDDDDD
Kocsis beperelte Ungár Klárát, de vesztett, ezért neki kell fizetnie az ügyvédi költségeket. Nem örül neki.
Nyakatekert ítélet született a fideszes polgármester Ungár Klára ellen indított perében.
Aki nem felel meg ezeknek a feltételeknek, azokat kilakoltatják.
Korábban a Párbeszéd Magyarországért közleménye új ferencvárosi bevásárlóközponttal fenyegetett.
Akárhogy is értsük a Fidelitas posztját, mindenképp a Fidesz kerül kellemetlen helyzetbe.
Szuper.
Nem világos, hogy mennie kell-e a rendezvénynek a Vörösmarty térről. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületénél viszont úgy tudják, hogy igen.
Beindult a kormányzat propagandagépezet, hogy megtámogassák a kvótaelutasító népszavazást. A fideszesek és Tarlós együtt szidták Merkelt és féltették a magyar asszonyokat. Kocsis - félve ugyan, de - bejelentette: megint kétharmada van a Fidesznek.
A Fővárosi Közgyűlés rábólintott 2016-os büdzséjére. A rezsicsökkentés miatt kétmilliárdba kerülnek a közműcégek, a közlekedés működési költsége sem biztosított, a vizes vébére viszont jut 5 milliárd.