Az erzsébetvárosi polgármester a belügyminiszterhez fordult segítségért.
Megvonta a reggel hat óráig szóló nyitvatartási engedélyt a VII. kerület önkormányzata.
Öt éven át nem fizetett a zenegépek után.
A BRFK csalás miatt indíthat nyomozást, az önkormányzat a NAV-nál és a fogyasztóvédelemnél tett bejelentést.
A szlovák youtuberektől 3 kör pálinkáért és két kisüveges pezsgőért több mint 80 ezer forintot akartak elkérni a Hajós utcában. De voltak, akik sokkal rosszabbul jártak.
Még tavaly decemberben történt, de azóta se sikerült beazonosítani őket. A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Hét embert a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, négyen kórházba kerültek.
A Blikk úgy tudja, a bántalmazók megpróbálták a készenlétisekre kenni az erőszakot.
„Épp sörözgetett, amikor beléptek a rendőrök. Ettől úgy meglepődött, hogy az utolsó kortyot elfelejtette meginni.”
Boris Johnson brit miniszterelnök arra kérte az embereket, a korlátozások enyhítése mellett „továbbra is viselkedjenek felelősségteljesen”.
A megmaradók pedig nyakig vannak az adósságban.
Egy motoros futárral elküldték a tulajdonosoknak az összeget, amit amúgy is a kocsmában hagytak volna borravalóként.
Az oxfordi Lamb and Flag 1566-ban nyitott meg.
A kocsma, több más környékbeli helyhez hasonlóan elvitelre adott inni a relatív jó időben, de zárás előtt jöttek a rendőrök.
Ha zárva tartanak, biztos a csőd, ezt akarja elkerülni.