A súlytalanság hatásait akarják tesztelni ezzel.
Rajta kívül egy nő sérült meg könnyebben.
Társával egy étteremnek akartak hírverést csinálni még 2017-ben, ezért kitaláltak egy történtet 50 erőszakoskodó arabról. Lebuktak, a férfi pedig megölte a nőt.
Akkor szerette meg a török ízeket, amikor Isztambulban játszott.
Míg két éve Kölnben tömegesek voltak a szexuális zaklatási ügyek, addig idén a német nagyvárosokban csak elszigetelt esetekről számolt be a rendőrség.
Aki úgy érzi, hogy zaklatták vagy molesztálták, ott segítséget kérhet.
A szombat esti Londonba tartó járaton az utasok szóltak a személyzetnek a gyanús alakokról.
Előkerült egy újabb levél, amiben vérfürdőt jelentettek be jövő szombatra.
A tavalyinál tízszer több, 1500 rendőrt küldenek az utcákra, hogy idén ne legyen zaklatás.
Csak plusz egy problémát jelentenének az amúgy sem túl könnyű helyzetben.
Erdogan videokapcsolattal jelentkezett volna be, de ezt a hatóságok a feszült politikai helyzetből adódó kockázatokra hivatkozva megtiltották.
A német Szövetségi Rendőrség összesítő jelentése szerint kétezernél is több elkövetője lehetett a bűncselekményeknek, nagy többségük egy éven belül érkezett Észak-Afrikából.
Frank S. egy nappal a választás előtt támadt rá késsel Henriette Rekerre.