2029-ig a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Szent István Campusára.
A tárca a budai várba, a Pénzügyminisztérium korábbi épületébe költözik.
A befolyt támogatásokból volt, akinek az egészségügyi ellátását, másnak a jogosítványszerzését támogatták.
Beigazolódott a gyanú. Nincs még itt semmilyen döntés, előbb kíváncsi arra a sportszövetség, hogy a magyar kormány mit tud neki felajánlani.
Pénzt már adott hozzá a kormány, de a költözés bejelentésének, sőt az erről szóló szövetségi döntésnek vagy szándéknak sincs egyelőre semmi nyoma.
Hajdú-Bihar, Borsod, Csongrád és Szabolcs vármegyékben a megemelkedett érdeklődés az ingatlanárakon is látszódik.
Csángó és Hargita.
A Honvéd Főparancsnokság felújított épületébe.
Volt, aki a Miskolcon élő nagymamáját is átjelentette.
De hogy hová, azt nem mondták el. A mostani épület „technikai okok miatt” zárva, udvarán furgonokba pakoltak, amikor ott jártunk. Az iskolában őszi szünet van, hogy utána hová mennek a hallgatók, nem tudtuk meg. Azt sem, hogy ők tudják-e.
Költöznek a kórházi részlegek is.
Az Alkotmánybíróság Várba költöztetésekor pont az történik, ami mindig, ha előbb terveznek meg egy épületet, és utána keresnek bele funkciót. A vadonatúj budavári palotában lesz korhű üvegkupolás csarnok, tágas bálterem és istálló, a stáb viszont nehezen fog beférni.
Eldöntötte, hogy Windsorban marad, ahol a karantén két évét töltötte.
Közben meg Kelet-Magyarországról nyugat felé vándorolnak az emberek.
A lap úgy tudja, Marbellán telepedett le Orbán Viktor legidősebb lánya, Tiborcz István és a három gyerekük.