költségek

Áder János kétmilliárdot érő ingatlanban él, csak a rezsiszámlájára tízmilliót költött tavaly az állam

Tavaly január és idén december között csaknem 700 millió forintot költött az állam a volt köztársasági elnököknek járó juttatásokra.

Haász János
belföld

Két fideszes is részt vett Trump tavalyi gálavacsoráján, de miből?

Gál Kinga és Schaller-Baross Ernő azt állították, hogy nem az EU, hanem a Fidesz pénzén utaztak. A Transparency vizsgálódna.

Fődi Kitti
POLITIKA

Bolsonaro elnöki hitelkártyájával egy olyan vendéglőben fizettek 21 ezer dollárt, ahol 10 dollár a legdrágább étel

De benzinkúton és pékségben is költöttek vele őrületes összegeket.

Kiss Imola
külföld

Bezárt a Petneházy Club Hotel és egy híres egri étterem

Megnövekedtek a költségek.

Tóth-Szenesi Attila
gazdaság

Orbán Viktor külföldi útjai közel 380 millió forintba kerültek 2020 óta

Minden harmadik útjára azzal az Airbus A319-essel utazott, ami hivatalosan nem is kormánygép.

Kiss Imola
POLITIKA

A szervezők szerint már a következő tüntetés költsége is összejött

A színpad és a hangosítás költségeit a helyszínen összegyűjtött adományokból tervezik kifizetni.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Nincs megállás: a Duna Aréna medencéi miatt még 50 millióval drágult a vizes vébé

Ma összesen 122 millióval ugrottak a költségek.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Semmi különös: még egy milliárddal drágább lett a vizes vébé

¯\(°_o)/¯

Sarkadi Zsolt
sport

Milliárdokkal többet költött magára a tervezettnél az Emberi Erőforrások Minisztériuma

2015-ben 6,3 milliárd helyett 11,1 milliárdot költöttek személyi juttatásokra.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Minden olimpiarendezésnél törvényszerű, hogy elszállnak a költségek

Eleve nagy hátrány, hogy nem lehet trükközni a végső határidővel.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Megpróbálták elmagyarázni, hogy miért kerül kétszer annyiba a margitszigeti úszóvébé

De az istennek nem értem. Átverték a kormányt?

Király András
POLITIKA

A rendőrségnek eddig 88 millió forintjába került a német megszállás emlékművének védelme

Csapataink a Szabadság téren továbbra is harcban állnak.

anarki
KULTÚRA

Így spórolj a gyerekeden

Hattie Garlick tavaly újévkor fogadalmat tett. Nem vesz több fölösleges játékot a gyerekének, aki ezentúl azt eszi majd, amit a szülei.

Király András
gazdaság

Az árvízkárok csak most jönnek

Nem tudni még, mennyibe fog kerülni az árvíz Magyarországnak. De a nagyobb károk még csak most jönnek, mert az apadó víz veszélyesebb, mint az áradó.

Kerner Zsolt
gazdaság