Ezért most 60 milliárddal megemelnék. Több pénzt kaphatnak a megyei jogú városok, és tízmilliárdok mehetnek el az MTVA hitelének átvállalására is.
Megint az utolsó előtti pillanatban született meg a kompromisszum.
Az országvédelmi alapban lévő pénzek és a minisztériumok dugiforrásai is elosztogatásra kerültek. Jut űrtevékenységre is. De nem baj, mert már a parlament előtt van a törvény, ami tovább emeli a tartalékot.
Idén már közel 230 milliárd ment el stadionépítésekre, támogatásokra. A rendőrségre 254 milliárdot költünk egy évben.
Az első kilenc hónap után 954,6 milliárdra rúg a mínusz, míg egész évre terveztek 877-et.
Abból már többször körbe lehetne keríteni Németországot szögesdróttal, de ők inkább a menekültek ellátására, segítésére fordítják.
Jól mennek a dolgaik.
Úgy szórja a kormány az utolsó filléreket, mintha nem lenne holnap. De igen, kedves kormány, lesz holnap!
Százmillió eurót költöttek el a törvények szerint jogszerűen, 8,8 milliárdot meg nem.
25 ezer milliárd forint fölött vagyunk, ilyen még sosem volt.
De az NGM szerint ez nem baj.
Ha Ciprust nem számítjuk, akkor a magyar állam költi a legtöbb pénzt a saját magára: a GDP tizedét. Az állam gazdasági beavatkozásaira is rengeteg pénz megy. Oktatásra viszont lényegesen kevesebb.