Komárom-Esztergom megye

Egy sárisápi férfi szexuálisan bántalmazott egy tízéves kislányt, majd megpróbálta őt megölni

Az iskolába indult gyerekre rátámadó férfit hajtóvadászat után fogták el egy éve, az ügyészség 23 év fegyházbüntetést kért rá.

Haász János
bűnügy

„Előbb a katódgyárat kaptuk meg, aztán a fertőzött marhatetemeket is”

Bábolna külterületén 1400 száj- és körömfájással fertőzött szarvasmarhát földelnek el. A helyiek csak önkormányzati képviselőktől értesültek a hírről, a városvezetés napokig meg sem szólalt.

Molnár Kristóf
gazdaság

Akkora kátyúk vannak Tata környékén, hogy már a kormánymédiához tartozó megyei lapban is téma lett

Az újságírók colstokot ragadtak, és kátyúkat méregettek.

Haász János
belföld

MSZP-s és jobbikos képviselő is nyerhetőnek tűnő helyért indul Komárom-Esztergom megyében

Gurmai Zitának van, Nunkovics Tibornak viszont már az előválasztáson sincs kihívója. A harmadik körzetben a fideszes Czunyiné viszont legutóbb 51 százalékkal nyert.

Herczeg Márk
POLITIKA

Komárom-Esztergomban valamiért romlik a vírushelyzet

Egyetlen másik megyében sem látunk hasonlót.

Szurovecz Illés
járvány

12 év után emeltek vádat egy emberölés gyanúsítottja ellen

A férfit tíz évvel az emberölés után, DNS-nyomok alapján azonosították.

Király András
bűnügy

Meg kell ölni 90 ezer pulykát

Mert újra megjelent a madárinfluenza Komárom-Esztergom megyében.

Herczeg Márk
mezőgazdaság

Két évre leültethetik a férfit, aki kamu bombariadóval állt bosszút a munkahelyén

14 éves fiát kérte meg, hogy hívja fel a gyárat: bomba fog robbanni.

Szurovecz Illés
bűnügy

Madárinfluenzát talált a NÉBIH egy Komárom-Esztergom megyei gazdaságban

Az állatokat leölik, országszerte szállítási korlátozásokat vezetnek be. Utoljára 2017-ben volt Magyarországon madárinfluenza-járvány.

Neuberger Eszter
élelmiszer

Földbe csapódott egy girokopter Máriahalomnál

A pilóta életét vesztette.

Rényi Pál Dániel
baleset

Letartóztattak egy nevelőszülőt, aki megerőszakolta a rábízott gyereket

Öt éven át rendszeresen szexuális cselekményekre kényszerítette.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Fogadják szeretettel a NÉBIH új slasher-horrorját, a Csaknem 9 tonna fagyasztott hústerméket foglalt le a NÉBIH című alkotást

A kritikusok imádják.

Sarkadi Zsolt
a hetedik művészet