Hagyomány.
Czira Szabolcs szerint ez sosem volt titok.
Az elmúlt száz év diktátorai Lenintől a türkménbasiig ontották magukból a könyveket, és bár százmillióknak kellett azokat bújniuk, van bennük egy közös: mind olvashatatlanul rossz. A pokoli könyvtár a vérben szügyig gázolva, mégis szórakoztatóan szedi szét a tömeggyilkosok műveit.
A rendszerváltás után fel sem merült az ÁVH egykori, kegyetlenségéről is ismert vezetőjének politikai felelőssége.
1963-ban, a kommunista Lengyelországban egy sci-fi-író több mint 50 évvel megelőzte az elmúlt évek sikerkönyvét, a Harari-féle Homo Deust. Azóta Lem jövőkutató esszéi szinte semmit sem veszítettek az aktualitásukból.
A most 87 éves Jorgosz Vasziliu kommunista menekültként az 1950-es éveket Magyarországon töltötte, majd kiábrándult, és egy „ellenforradalmi” tanulmány Londonba csempészéséért két napra letartóztatták. De azt csak most tárta fel Markó György, hogy a későbbi államfő volt a Rákosi-korszakban a kémelhárítás, a Kádár-rendszerben meg a BM „Gergely” fedőnevű ügynöke.
(Hogy a jó életbe lehet ezt a hírt megírni a kommunizmus emlegetése nélkül?)
A magyar 18-24 évesek 53 százaléka nem tudja, hogy a hozzájuk hasonló emberek élete 1989 előtt vagy után volt-e jobb.
Munkásőrnek nevezte Stefka Istvánt, a lapigazgatót.
Orbán egyik kedvenc 56-os hőse erről 2005-ben beszélt, de természetesen ilyesmi nem történt. Megtaláltuk a színész egyik 1994-es beszámolóját is, amiben azt ígérte, ha a szocialisták visszatérnek, elmegy az országból.
Kérdés: hosszú molinó mögött vonul a békéért, örül a választás eredményének, de nem a Fidesz-KDNP, mi az?
Az amerikai külügyminisztérium volt helyettes államtitkára szerint Magyarország lett a gyenge láncszem a NATO-ban.
A Fideszben korábban harcos antikommunista hírében álló politikusok közül az egyik meg sem szólalt, a másik pedig azt mondta, válaszolt már a kérdésre, de nem.
1950. március 27-én a három vádlott egyikét halálra, a másik kettőt fegyházbüntetésre ítélték. Négy évvel később mindhárman halottak voltak.
Vallási ünnepként nem, nagy fogyasztói tombolásként belefér a karácsonyozás az országban. Azért akadnak tartományok, ahol inkább mindent betiltottak.