koncepciós per

Az eljárás végéig börtönben tartják Isztambul polgármesterét

Az ország legnagyobb városában pedig gyülekezési tilalommal akadályozzák meg a tüntetéseket.

Czinkóczi Sándor
külföld

Alekszej Navalnij után Vlagyimir Kara-Murzát is másik börtönbe helyezhették át Oroszországban

Az utóbbi négy hónapot az omszki fegyházban, magánzárkában töltötte az orosz ellenzéki, aki két mérgezéses támadást is túlélt, és emiatt idegrendszeri betegsége alakult ki.

Herczeg Márk
külföld

Haraszti Miklós: Azt akartam, hogy csattanjon

Ötven éve rendezték az utolsó írópert Magyarországon. A most 79 éves Haraszti Miklós a Darabbér című művéért nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, de a koncepciós per a gyöngülő hatalom tehetetlenségének volt újabb bizonyítéka. Műve lett az első szamizdat, innen nőtt ki a demokratikus ellenzék.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Navalnij azt hitte, szívatják azzal, hogy Prigozsin elindult Moszkva felé „kinyírni azt a rohadék Sojgut”

Az egyre embertelenebb körülmények között fogva tartott ellenzékit azzal vádolják, hogy Putyin erőszakos megbuktatására készült, miközben a lövöldözve Moszkva felé vonuló Wagner-katonák szabadon távozhattak.

Herczeg Márk
háború

Megroppantotta Kara-Murza nejét a férjére kiszabott súlyos börtönbüntetés

Jevgenyija azt sem érti, miért kellett férjének egy évet fogságban szenvednie, és miért kellett megvárni a 25 éves börtönbüntetés kiszabását ahhoz, hogy a brit kormány fellépjen az érdekében.

Király András
külföld

12-12 évre rács mögé kerül a legnagyobb fehérorosz híroldal főszerkesztője és vezérigazgatója

Brutális ítélettel zárult a koncepciós Tut.by-per első fejezete.

Bódog Bálint
külföld

Távollétében 15 év börtönre ítélték Szvjatlana Cihanouszkaját Fehéroroszországban

Az ellenzéki vezetőt az alkotmányos rend megdöntésére irányuló összeesküvés vádjával ítélték el koncepciós perben.

Herczeg Márk
külföld

Fehéroroszországban újabb eljárás indult a bebörtönzött Szjarhej Cihanouszki ellen

A litvániai száműzetésben élő volt ellenzéki elnökjelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja férjét azzal vádolják, hogy megsértette a börtönszabályzatot, konfliktust provokált, és módszeresen megtagadta az utasítások teljesítését.

Herczeg Márk
külföld

Független újságírókat ítélhetnek hosszú börtönbüntetésre a most kezdődött koncepciós perben Fehéroroszországban

Senkinek sincs kétsége afelől, hogy a Tut.by-ügy koholmány, ám a fehérorosz alternatív valóságban felmentő ítéletek helyett arra kell számítani, hogy a főszerkesztő és munkatársai jóval több mint tíz évet töltenek majd rács mögött.

Gazda Albert
külföld

Minszkben elkezdődött a tavalyi Nobel-békedíjas Alesz Bjaljacki pere

A bebörtönzött belarusz ellenzékit és társait 7-től 12 évig terjedő börtönnel sújthatják azzal a váddal, hogy „szervezetetten nagy mennyiségű készpénzt csempésztek át a fehérorosz határon” és „a közrend súlyos sérelmére közösségben elkövetett cselekményeket pénzeltek”.

Herczeg Márk
jog

Újabb hét év börtönre ítélték Aung Szan Szú Csít

Zárt tárgyaláson, az utolsón az elmúlt egy évben kezdett perek sorozatában.

Király András
külföld

Elkezdődött Navalnij újabb pere a büntetőtáborban, további tíz évet is kaphat

A rendszer annyira gyáva, hogy nem merték Moszkvában tartani a tárgyalást - mondta az orosz ellenzéki felesége.

Szily László
külföld

Kirakatperben 11 évre ítélték Kínában az egyik fogva tartott kanadait

A kínaiak másik, magyar származású túszára is hasonló sors vár.

Szily László
külföld

Egy év felfüggesztett börtönt kapott Navalnij öccse „Covid-korlátozások megsértéséért”

Amikor részt vett a koncepciós perben elítélt bátyja szabadon bocsátásáért tartott tüntetések szervezésében.

Herczeg Márk
külföld

Elkezdődött Mianmarban a puccsal megbuktatott Aung Szan Szú Kjí pere

A Nobel-díjas volt államtanácsost tucatnyi bűncselekménnyel vádolják, hosszú időre lecsukhatják.

Herczeg Márk
külföld