Köztük három rendőrt, akik könnygázt használtak.
Az indonéz hatóságok összecsapásoktól tartva nem engedtek be vendégszurkolókat a kelet-jávai derbire, így is legalább 125 ember, köztük sok gyerek halt meg. A rendőrök a stadionon belül lőttek könnygázzal, a kevés szabad kijáratnál összepréselték egymást a menekülő emberek.
Ezrek rohantak be a pályára a lefújás után, mire a rendőrök könnygázt vetettek be.
Három férfi ágyakkal eltorlaszolta a zárkaajtót, ezért az őrök betörték a kémlelőüvegét és könnygázt vetettek be.
Békésen indult, aztán a tüntetők egy része erőszakossá vált. Nagyjából 50 ezren lehettek a jelentések szerint.
A koronavírus miatti korlátozások ellen tüntettek.
Rohamrendőrök állították meg a meneteket.
Az oltásellenesek kisebbségben vannak az országban, de nagyon hangosak.
Görögországban a legtöbb oltásszkeptikus a hívők soraiból kerül ki.
Végül könnygázt vetettek be ellenük.
Varsó a járványügyi helyzet miatt a legveszélyeztetettebb övezetbe tartozik, így a 10 fősnél nagyobb gyülekezés tilos.
Két miniszter már lemondott, de a tüntetők az egész kormány távozását követelik.
Az ügyben döntő szövetségi bíró szerint a békés tiltakozóknak nem szabadna rettegniük a rendőri megtorlástól, "különösen akkor, amikor pont a rendőri erőszak ellen tiltakoznak".
A fagylalt készítője a demokrácia melleti mozgalmakat szeretné az új ízzel támogatni.
Eddig tartott a pillanatnyi béke a hónapok óta lázongó városban, vasárnap már újra könnygázozott a karhatalom.