konszenzus

Olaf Scholz szerint az EU-t bővíteni kellene, és új közös légvédelmi rendszert javasolt

Többek között a nyugat-balkáni országgal, Ukrajnával, Moldovával és Grúziával bővülhetne az EU, ami a jelenlegi konszenzusos szavazásról fokozatosan áttérhetne a többségi szavazásra.

Herczeg Márk
eu

A teljes Fidesz-uralom alatt álló Fehérváron kulcspozíciókat kapott az ellenzék, ezek után teljes konszenzussal szavazták meg a működési rendet

Cser-Palkovics polgármester szerint Székesfehérvár példát mutatott.

Szily László
POLITIKA

Szili Katalin: A rendszerváltás után „eljutottunk oda, hogy az egész nemzet együtt gondolkodik, együtt dobog a szíve”

A miniszterelnöki megbízott szerint erős Magyarország áll mindenki mellett.

Herczeg Márk
POLITIKA

Így még sosem alázták meg a trollkodó magyar diplomáciát

A magyar külügy az utolsó pilanatban megint megtorpedózott volna egy Izraelt kritizáló közös EU-döntést az ENSZ-ben. A reakció: egyszerűen nem vettek tudomást rólunk, és a finnek csakazértis felolvasták a másik 27 tagország álláspontját.

Szily László
külföld

Itt a javaslat, amit a Fidesz, a Jobbik, és a DK-n kívül minden ellenzéki frakció támogat

Október 16!

Boros Juli
POLITIKA

Talán egy fok van, és nekem nagyon úgy tűnt, hogy valami szitál

Király András
időjárás