konteo

Szennyvízzel szennyezett patakban úszkált a kórokozó-elméletet tagadó Robert F. Kennedy Jr. az unokáival együtt

Az USA egészségügyi minisztere nem hiszi, hogy a mikroszkopikus kórokozók, amik például a szennyvízben is vannak, betegségeket okoznának.

Székely Sarolta
agybaj

Sebestyén Balázs egy átlag dezinfóhívő nyugdíjas tempójában sorolta fel az összes konteót a Los Angeles-i tűzvészről

Élő rádióadásban, több százezer hallgatónak adta elő, hogy Los Angelest azért gyújtották fel, mert okosvárost akarnak építeni a helyére, a víztározók direkt voltak üresek, csökkentették a tűzoltók költségvetését, a biztosítók pedig előre tudták mindezt, és különben is, Mel Gibson is megmondta Joe Rogannak meg a Fox Newsnak.

Mészáros Juli
KULTÚRA

„Ha nem teszünk ellene, ugyanaz lesz Szlovákiában is, mint Magyarországon”

Teligázzal ment neki a szlovák kormány a kultúrának, miután konteós-szélsőjobbos figuráké lett az irányítás. A kultúrharcot a NER is exportálta, leuralták a magyar kisebbséget, most orbanizálódástól tart a szlovák értelmiség. Interjú a tiltakozásokat indító Németh Ilona szlovákiai magyar művésszel, aki ellen a rendőrség is nyomoz.

Kolozsi Ádám
külföld

Eltűnt egy 19 éves srác Tenerifén, és az internet népe (megint) totálisan megőrült

Jay Slatert 10 napja keresik a spanyol hatóságok. Sajnálatos módon azonban nem csak ők, a fotelnyomozók és konteóhívők is akcióba lendültek, ami bőven többet árthat, mint amennyit használ.

Diószegi-Horváth Nóra
bűnügy

Amit Magyar Péter Ukrajnáról mondott, az jó pár ponton óriási tévedés

Rácz András helyre tette a politikus által elmondott konteókat.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Kebabosokkal, kínai üzletekkel és idegen nyelvű feliratokkal szembesít budapesti kampányában a Mi Hazánk

A Nyugati téren cenzúrázatlanul hallgathattuk meg Toroczkai Lászlót a párt budapesti vízióiról és a WHO-diktatúráról. Ott volt még a párt főpolgármester-jelöltje, aki visszavenné a külföldiektől a fővárost és visszaengedné az autókat a Lánchídra.

Bódog Bálint, Bankó Gábor
belföld

Közel 50 millió dolláros kártérítésre ítélték a trumpista szélsőjobb médiaámokfutóját, Alex Jonest

A 2012-es Sandy Hook-i iskolai mészárlásról évek óta terjeszti, hogy „teljes kamu", baloldali propaganda. Az egyik hatéves áldozat szülei perelték be.

Benics Márk
külföld

„Hallom, hogy bent vannak a nácik, és a biológiai üzemek is üzemelnek”

66 nappal azután, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát, Fejezzük ki szolidaritásunkat Oroszországgal! címmel tartottak demonstrációt Budapesten. Néhány sarokkal arrébb egy magyarországi ukrán közösség szervezett ellentüntetést.

Halász Júlia
video

Tízek várták Dallasban ifj. John F. Kennedy második eljövetelét

A Dallasban meggyilkolt elnök 1999-ben repülőbalesetben elhunyt fiát afféle messiásnak tartják a QAnon-őrület hívei.

Király András
külföld

Alex Jonesnak megint nem sikerült bizonyítania, hogy a Sandy Hook iskolai mészárlás kamu lett volna

Újabb pert bukott az áldozatok rokonaival szemben.

Király András
külföld

A demokrataűző Vihar elmaradt, a csalódott QAnon hívők azóta sem térnek magukhoz

A 2020-ban világméretűvé dagadt összeesküvés-elmélet követői arra számítottak, hogy a beiktatása helyett a hadsereg letartóztatja Bident és társait, Trump pedig visszatér. Nem így történt. Mi lesz a konteóval ezután?

Kiss Imola
külföld

Orbán Viktor szerint a nemzetközi bíróságok gyakran részei a háttérhatalmi szervezkedéseknek

A magyar miniszterelnök ezt olvasta ki az ítéletből, amivel jogsértőnek minősítették a civileket listázó törvényt.

Czinkóczi Sándor
politika

Terrorkockázatként azonosította az összeesküvés-elméleteket az FBI

Az amerikai szélsőjobboldali sajtóban terjesztett elméletek erőszakra ösztökélhetik a belföldi szélsőségeseket – aggódik a szövetségi nyomozóiroda.

Király András
külföld

Fideszes teóriák a Notre Dame-ról: muszlimok, Macron, isteni harag

A hétfő esti tűz után azonnal megjelentek a találgatások a kormánypártban, és a médiában is arról, hogy ez bizony nem lehet véletlen.

Rényi Pál Dániel
politika

A Youtube közölte, nem fog szerepeltetni összeesküvés-elméleteket az ajánlott videók között

Hogy ezt hogyan fogják tudni kivitelezni, és mit fognak konteovideónak bélyegezni, az nem világos.

Herczeg Márk
INTERNET