Pánikolnak a Brexitpárti képviselők, mert egy cikk szerint a kormány olyan kereskedelmi megállapodást kötne az EU-val, mint Svájc, amelynek viszont ezért engedélyeznie kell a bevándorlást. Pedig amúgy a brit gazdaságnak sok bevándorlóra lenne szüksége.
A volt pénzügyminisztert választotta a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciója a párt új vezetőjévé.
Johnson azt állította, hogy amúgy megvolt az induláshoz szükséges 100 támogatása a frakciótagoktól, de nyilvánosan nem állították ennyien, hogy támogatnák az indulását.
A sajtó, a politikai elemzők és a fogadóirodák is a volt pénzügyminisztert tartják a legesélyesebb jelöltnek.
Chris Heaton Harris észak-ír államtitkár szerint „megvannak a számok… ez nem probléma”.
Nagy-Britanniában akkora politikai válság van, amire rámehet a Konzervatív Párt.
Vannak tory képviselők, akik szerint a brit miniszterelnöknek hetei lehetnek hátra a posztján.
Conor Burns szerint semmi rosszat nem csinált.
50 éve a legnagyobb adócsökkentést jelentette be az új brit kormány. A baloldal erre osztályharcot kiáltott, a pénzügyi befektetők pedig mélypontra lökték a font árfolyamát.
Nagy előnnyel vezet riválisa, Rishi Sunak előtt.
A kamera éppen Liz Truss külügyminisztert mutatta, aki a zajtól megijedt és felkiáltott.
Penny Mordaun 21 vokssal maradt le a volt pénzügyminiszter mögött, de még így is őt jósolják végső győztesnek.
Aki pártelnök lesz, az egyben miniszterelnök is lesz.
A brit miniszterelnök hivatalosan is elismerte, hogy pártjának új vezetőre és miniszterelnökre van szüksége.
Nem tudni, viccelt-e.